Korán reggel Mariska kiment az auberge elé dohányozni,és kizárta magát. Hívott engem,de az én telefonom le volt némítva. Hívta Jutkát,és ő sietett a megmentésére. Kalandosan indult a napunk. Próbáltunk reggelit vásárolni,de minden zárva volt a környéken. Kilenckor indult a buszunk Fisterrába. A szálláson velünk aludt két rendkívül szimpatikus szőke hajú német nő. Ők is a busszal készültek az óceán partra. A buszállomáson megvettük a jegyeket,és automatából vettünk vizet is. Egyre többen várakoztunk a buszra. Maris félt,hogy rosszul lesz. Jutka javasolta neki,hogy adja ide nekünk a hátizsákját,és szálljon fel elsőként a buszra,és foglaljon nekünk is helyet. Mariska az emeletes busz felső részén az első ülésbe ült. Mi Jutkával a második sorba kerültünk. Legalább egy órán át utaztunk Santiagóból kifelé. A felső részen beszorult a levegő. Elég kellemetlen utazásunk lett. Az autóbusz ablakán keresztül szemünkkel kerestük a sárga nyilakat,a camino jeleket. Szépséges út vezetett Santiagóból, Fisterrába. Már útközben is felvillant a települések között az óceán,aminek nagyon örültünk. Befordult a busz a kikötő felé,és az utcán megláttuk a feliratot: Albergue por fin Hungarian. Fehér alapon piros,és zöld betűkkel. Eltéveszthetetlen volt. Végre leszálltunk a buszról. Nagy tömeg várta,hogy vissza utazhasson Santiagóba az ünnepre. Július 24-én este tüzijátékot rendeznek Szent Jakab tiszteletére. Felvettük a hátizsákot,és a magyar szálláshoz mentünk. Aranka a tulajdonos,és Csilla a segítője,nagyon kedves emberek. Nem foglaltunk előre szobát. De volt egy üres háromágyas szobájuk,amibe beköltözhettünk két éjszakára. Magyar szálláson aludhattunk az Atlanti -óceán partján,hát nem csoda ez önmagában? Immár második alkalommal érezhettük magunkat otthon Spanyolországban. Bevásároltunk vettünk mindent,ami egy jó "mamaleveshez" kell. Andorkóné Marika néni vasárnapi húslevesét hívja a család "mamalevesnek", és Maris négy hete hiányolta az anyukája főztjét. Nekünk is mindig mondta,hogy hétvégén főz majd "mamalevest", de nem volt rá alkalom. Itt a magyar szálláson,magyaros húsleves készült.,Feltettük a levest főni,majd lementünk az óceán partra. Fantasztikus érzés volt látni ezt a végeláthatatlan víztömeget,ahogy haragosan csapkodta a homokos partot. Fotókat készítettünk,nevettünk,sikítoztunk,mikor a hullám felcspta a lábunkra a vizet. Gyermeki örömmel szaladgáltunk mezítláb a homokban. Azután szíveket rajzoltunk,amibe szeretteink neveit írtuk. Majd beírtuk a homokba Görbeháza nevét is.
Szívet rajzoltunk az óceán homokjába.
Jött a hullám, s a szívet a homokba zárta.
Homoksírba zárva még megdobbant a szív.
Átjárta a lelkünk, és minket vissza hív.
Neveket is írtunk ,kiket nagyon szeretünk.
Görbeháza nevét,melynek lakói lettünk.
A fodrász a szakács, és a töri tanár.
Harmincöt nap után végre haza talál.
Rajzolunk egy szívet, mit nem moshat el eső.
Erős mint az acél, és mégis bővíthető.
Nem kell hozzá homok, sem a piros tinta.
Legyen a vonala, a " camino titka."
Én haza telefonáltam. Felhívtam Lacimat,hogy meg tudja hallgatni az óceán morajlását. Meg akartam osztani vele, a szívemet átjáró mérhetetlen örömet. Szabinak,és Ákosnak videó üzenetet küldtem,hogy ők is láthassák az óceánt. Jutka videót készített,és elküldte a családi csoportba Balunak,Rékának,és Dénesnek.. Maris, Evelin,és Petra nevét írta a homokba rajzolt szívbe. Fizikálisan hárman voltunk ott, de lélekben velünk volt mindhármunk családja. A barátaink,akik végig mellettünk álltak,és ajándékokkal engedtek el az útra. Sztrohárné Kovács Kata naponta küldött nekünk szebbnél-szebb idézeteket,ami erősített bennünket az úton. Makóné Erzsike, Jójártné Kati, Szabóné Zsófi, Tóthné Jutka, Volosinovszkiné Ildikó, Polonkainé Ildikó Katonáné Juci, Répásiné Ildikó.bátorító szavai,kedves üzenetei sok erőt,energiát adtak nekünk négy héten át. Mariska nagyon várta ezt a pillanatot. Sokszor az adott erőt neki,hogy két napot tölthet az óceánnál. S,most hogy ide értünk,haza vágytunk.
A szálláshely bejáratánál,már éreztük a finom leves illatott. Boldogan tömtük meg a hasunkat a hazai ízekkel. Mariska újfent kitett magáért. Ebéd után a világítótoronyhoz mentünk.
Már a kelták is követték Finisterra felé a nap útját. A Monte do Facho 241 m magas csúcsán a világítótorony feletti helyen rendezték meg termékenységi és Nap-rituáléikat. Állítólag itt volt egykor a főniciaiak Naptemploma. A rómaiak nevezték el a földnyelvet Finis Terraének,melynek jelentése a világ vége. Itt kezdődött a "sötét tenger" ahogy ők az Atlanti-óceánt nevezték. Szent Jakab sírjának felfedezésével kezdetét vette a pogány,és a keresztény szokások keveredése. A település központjától egy kis tengerparti út vezet Faróba (világítótorony) a "világ végére". Még él az a középkori hagyomány, mely szerint a zarándoklat során viselt ruházatot,vagy annak egy részét a világítótoronynál elégetik. A helyes sorrendben végrehajtott cselekedetek: fürdés a tengerben,ruházat elégetése, majd pedig a naplemente megtekintése, ez mind ahhoz a rituáléhoz tartozik, amitől másnap új emberként ébredünk fel.
Megtaláltuk a nullás kilométer követ,ami bizonyította,hogy a camino véget ért. Együttérzően néztük a hátizsákos, túrabotos zarándokokat,akik gyalog tették meg az utat Santiagóból. Bő félórát töltöttünk a toronynál,ami 17 méter magas,és a fénypásztája 57 km-es távolságból is látható. Vissza sétáltunk az óceán partra és megnéztük a naplementét. Az élémény nem volt teljes a felhők miatt. Bizakodtunk,hogy következő este talán nagyobb szerencsénk lesz. Este elalvás előtt megbeszéltük,hogy reggel megnézzük a napfelkeltét.
