A reggeli jó kedvű ébredésünknek a két német lány szépen keresztbe tett. Ők Leontól zarándokoltak,sok energiájuk,és kevés empátiájuk volt. Akik San Jean Pied de Porttól gyalogoltak,már sokkal elmélyültebbek,csendesebbek voltak. Az út őket már több bölcsességre megtanította. Hosszú volt a városból kifelé vezető út. Egy órányi gyaloglás után leültünk egy bár elé reggelizni,ami még zárva volt. A magunkkal hozott kaját ettük meg. Néhány perc múlva elhaladt mellettünk a két német lány. Mariska ideges lett. "Hát ezért siettetek annyira?"-kérdezte mintegy önmagától. Július 15-e volt. Berkes Marika születésnapja. Naponta gondoltunk rá,és sokat emlegettük. Ez a nap mégis sokkal több volt. Erre már otthon is készültünk,elképzeltük milyen lesz majd a caminon ünnepelni. Az út maga az ajándék,és ezt Marika nem láthatta. Fél órányi gyaloglás után találtunk egy bárt,ahol Jutka vett egy muffint,amibe gyertyát tettünk. Készítettünk Marikának egy szülinapi videót,amin nagyon vidámnak tűntünk. Elküldtük a camino csoportba.Azután némán elindultunk. "Néha a könnyek a legmegfelelőbb szavak,amiket a szív szólni képes." Hosszan gyalogoltunk erdőkkel tarkított szőlőhegyeken.Kis falvakon mentünk keresztül gondolatainkba mélyedve. Öt kilométer megtétele után Maris megkérdezte: "Ott vagyunk már?" Még a felüljáró oda-vissza.-válaszolta Jutka. Ha nagyon fáradtak voltunk,Jutka a bagotai út távolságaival próbálta szemléletesebbé tenni a távolságot. " Tegnapelőtt is azt mondtad-mondta Maris- azután vagy hatszor tettük meg a felüljárót oda-vissza." Jutka vidáman nevetni kezdett,azután én is nevettem. Időnként Mariska beszólásai,felháborodásai hangulat mentőek voltak. Így érkeztünk meg Cacabelosba,ahol pihentünk egy fél órát. Dimbes-dombos szőlőhegyeken gyalogoltunk,és az elmúlt két nap eseményeiről beszélgettünk. Jót nevettünk azon,hogy Mariskának beszámolt az életéről a malagai alkoholista. Harminc éves évei végén járhatott,barna hajú volt,kék szemű,nem nézett ki rosszul. Az alkohol,és a drog kezdte megtenni romboló hatását.  Két órányi gyaloglás után értünk be Villafranca de Bierzóba. A napsütés ellenére elkezdett cseperegni az eső. Beértünk a központba,befutottunk egy árkád alá,és akkor mintha dézsából öntenék,úgy elkezdett esni az eső. Egy bő félórán keresztül esett. A nagy meleg miatt párás volt a levegő. Szállást kerestünk,de nagyon telítettek voltak a szállások. Egyszer csak ott termett előttünk a semmiből a malagai piros esőkabátban. Kitárt karral mutatta nekünk,hogy auberge arra. Még hozzátette hogy "very good auberge". Majd gyorsan elhaladt. Annyira szürrealisztikus kép volt ez. A párából előbukkan egy piros esőkabátos férfi,karja széttárva mint Jézusnak a kereszten,és tudja,hogy szállást keresünk,és útbaigazítást ad. Nem a malagai által ajánlott szállást választottuk. Jutka leleményességének köszönhetően egy három ágyas szobát sikerült szereznünk. Az eső újra esni kezdett. Éhesek voltunk,és ezért a közeli étterembe mentünk enni. Nem zarándok menüt ettünk,hanem a la carte választottunk,hiszen születésnapot ünnepeltünk. Igaz,csak mi ketten Jutkával,mert Mariska pihenni szeretett volna. Nagyon finom marha sültet ettünk. A spanyolok remekül készítik el a marha húst. Arról beszélgettünk,hogy az utolsó 200 km-en egyre többen lesznek az úton, a Szent Jakab ünnep miatt,ezért szállásokat kellene foglalnunk. Nagy örömmel töltött el bennünket,hogy sikerült egy csendes éjszakát eltöltenünk a szálláson.