Napfelkelte idején indultunk el kényelmes szállásunkról. Ütemesen kopogtak túrabotjaink,ahogyan haladtunk kifelé a városból. Jutka alkohollal kevert furcsa illatra lett figyelmes. Az egyik sarkon ott üldögélt a malagai. Látszott a környezetén,hogy ott töltötte az éjszakát. Megszólított minket angolul,hogy vennénk-e neki bort a közeli kávézóban? Mariska felkapta a fejét a kávé szóra,és bement a kávézóba venni egy pohár kávét a malagainak. Jutkával neki adtuk az aprópénzeinket,aminek nagyon örült,mert legalább két napi boradagot vehetett belőle. Mariska kihozta a kávét,és odaszólt a férfinak: "Na gyere itt a kávéd!" A férfi felugrott,és boldogan itta meg a nemvárt italát. Elköszöntünk a malagaitól,és mentünk tovább. Mariska megszólalt: " Mit szóltok ágyba vittem neki a reggeli kávét."  Ezzel a mondattal megalapozta a nap vidám hangulatát. 

Triacastela szélétől balra indultunk el az országúttal párhuzamosan futó ösvényen jutottunk el San Cristovo de Realig. Majd a Rio Obrio mellett fel-le hullámzó erdei úton folytattuk utunkat. Egy öreg malomnál átkeltünk a patakon, azután felfelé haladtunk Renchébe. A falu után ismét leereszkedtünk a patakhoz,majd újra átkelve rajta kanyargós úton két kisebb településre jutottunk. Utunk tovább emelkedett míg végül megpillantottuk a völgyben a gyönyörű Samosi kolostort. Néhány percig megálltunk,és csak csodáltuk a látványt. Lementünk a faluba,és az első kis boltban reggeli vettünk. Megreggeliztünk,majd egy kávézóba Maris megitta a második kávéját. Elég hűvös idő volt nem került le a hosszú ujjú felső. A kolostorhoz vezető járda melletti korlát is a camino jelképével a kagylóval volt díszítve. Várnunk kellett egy fél órát az újabb csoport indulásáig. Jó néhány fotót készítettünk a kolostorról. A Samosi kolostort az 5-6. század körül alapították,és a nyugati világ egyik legrégebbi kolostorának számít. A 10-11. századtól érvényesek itt a Szent Benedek rend regulái. A 8. század végén Samosban nevelkedett a későbbi I. Alfonz király,akinek uralkodása idején leltek rá Szent Jakab sírjára. Az apátság a 16. században élte fénykorát. A napóleoni háborúk idején kórházként működött. A 19. század közepén feloszlatták a kolostort,és a szerzetesek elhagyták az apátságot. 1880-ban visszatértek,és a mai napig szerzetesek kis közössége él a kolostorban. A kolostor nagy részét 1951-ben újjá kellett építeni,mivel egy nagy tűzvész pusztította el azután,hogy a pálinkafőzdében egy tisztaszesszel telt tartály a levegőbe repült. Óriási hatással volt ránk a kolostor belseje is. Mikor kijöttünk a kolostorból két biciklis nővel beszélgettünk,akik Erdélyből jöttek megtenni a zarándokutat. A Sarriáig vezető úton a kolostorban látottakról beszélgettünk. 

Sarria már a római kor előtt is létezett. Az óváros legszebb utcája a Rúa Maior, amely úgyanúgy,mint számos városi zarándokút a település központján nyílegyenesen visz keresztül a 18. századi házak között. Itt betértünk az Iglesia de San Salvador templomba,amely 13. században épült gótikus stílusban. Sarriát elhagyva egy nagyon szép mezei,és erdei úton jutunk el Vielibe,majd Barbadelóba. A települést elhagyva számos kis festői tanyán mentünk keresztül. Mariska megkérdezte: " Ott vagyunk már?" Jutka válaszolt: " Még Bagota oda-vissza." Este volt már mikor megérkeztünk Portomarin óvárosába. Találtunk egy több száz férőhelyes szálláshelyet. Azért választottuk,mert csodálatos kilátás nyílt teraszáról a víztározóra. Vacsorára tonhalat ettünk,és mivel nagyon fáradtak voltunk,csak a közeli boltba mentünk el megvenni a másnapi élelmet. Nagyon jó éjszakánk volt. Elalvás előtt egy Coelho idézet járt a fejembe: 

"Nem te választod az életedet:ő választ téged.Nem értheted meg miért jut neked több öröm,vagy több szomorúság. Csak fogadd el,és menj tovább. Az életünket nem választhatjuk meg,de azt mi döntjük el,hogy mit kezdünk a kapott örömökkel,és bánatokkal."