Július 25-én reggel elbúcsúztunk kedves szállásadónktól Arankától,és Csillától a segítőjétől. Készítettünk egy közös fotót az auberge előtt. A buszállomásra siettünk,hogy visszautazzunk Santiagóba. Még itthon lefoglalta a szállásunkat Jutka két éjszakára,egy motelben a katedrálisra néző ablakkal. Sokan utaztunk a buszon,hiszen még tartott a Szent Jakab ünnep,amin szerettünk volna  részt venni.

 Az „idősebb” Jakab apostol (Jacobus Maior) évszázadokon át a zarándokok védőszentje volt. A hagyományos július 25-ei ünnepi szertartáson hívek ezrei jelenlétében emlékeznek meg a zarándokok védőszentjéről Santiago de Compostelában. Legenda aurea szerint az i. sz. 44-ben lefejezett idősebb Jakab apostol holttestét a tanítványai egy hajóra tették, Galiciába vitték, és ott temették el egy márványkoporsóban. Ezután a sír helye feledésbe merült, mert a mórok megszállva tartották majdnem az egész félszigetet. Később, a hagyomány szerint 813-ban egy Pelagias nevű remetének megjelent egy angyal és közölte vele az apostol sírjának helyét. A helyi püspök, ahogy meghallotta a hírt, ásatni kezdett a megjelölt helyen és megtalálta a sírt egy már használaton kívüli késő római kori temető területén.

Az ókori emlékmű, amit idősebb Jakab apostol sírjaként azonosítottak, hamarosan zarándokhellyé vált, és rövid idő alatt a kereszténység három fő zarándokhelyének egyike lett. Bár a felfedezésről szóló hír nagy feltűnést keltett - hiszen Jézus egyik tanítványa volt Jakab -, csak az ezredforduló környékén vált teljesen szabaddá az odavezető út. A szárazföldön vívott háborúk és a part mellett fosztogató kalózok ellenére is számos hívő érkezett a városba. Ezek után is még majdnem egy évszázadig eltartott, mire kialakult a Franciaországon keresztül odavezető négy nagy zarándok útvonal, melyet Szent Jakab-útnak neveztek el, vagy egyszerűen csak El Caminonak.

A Santiagóba vezető úton nem sokat beszélgettünk. Néztük a busz ablakán keresztül az elsuhanó tájat,és elbúcsúztunk az óceántól. Maris mellett egy bőbeszédű spanyol nő ült. Próbált beszélgetést kezdeményezni Marissal,és bár rájött,hogy Mariskánk nem ért spanyolul, azért,csak beszélt tovább. Marisnak kezdett az idegeire menni,mert egyébként sem bírta jól az utazást. Vissza érkeztünk a busz pályaudvarra. Felvettük a hátizsákokat,majd elindultunk megkeresni a szállásunkat. Hatalmas tömegre számítottunk,azonban nem volt nagyobb a tömeg attól,mint amikor beérkeztünk. A szálláshelyen letettük a hátizsákokat,majd elindultunk a főtérre. A téren már nagyobb volt a tömeg. A hagyományos protokoll szerint a spanyol király,és a főméltóságok a katedrálisból átvonulnak a szemközti városházára. A főtéren levő szálloda előtt tüntetők egy csoportja sípokkal,dobokkal felszerelve ütemesen skandálta követeléseit. Kinyílt a katedrális ajtaja,és a főméltóságok egymás után méltóságteljesen elindultak a városháza felé. A fúvószenekar a spanyol himnuszt játszotta. Mi ott álltunk a tüntetők és a főméltóságok között a tömegben. Néhány rendőr teljes lelki nyugalommal szemlélte az eseményeket. Miután a király,és kisérete mögött bezárult az a városháza ajtaja, a tüntetők is befejezték a tüntetést,és elmentek. Mi egymásra néztünk,és azt gondoltuk,hogy borzasztó sokat kell még tanulnunk a demokráciáról. 

A katedrálistól balra emelkedik a Hospital de los Reyes Catolicos amelyet 1489-ben alapított II.Ferdinánd király,és felesége I.Izabella. Az 1509-ben megnyílt zarándokszállót ma a Parador Nacional állami szállodalánc tagjaként a világ legrégebbi szállodájaként tartják nyílván. Még mindig tartják azt a nagyon szép hagyományt, hogy az első tíz zarándokot meghívják reggelire,ebédre,és vacsorára. Ehhez annyit kell tenniük,hogy a megnevezett időpontban a főbejárat alatt balra a garázsajtónál várakoznak és a compostelájuk eredetijét bemutatják.

Megkerestük az éttermet,ahol megérkezésünk napján ettünk,de még nem lehetett ebédelni. Bementünk a katedrálisba,ami tömve volt emberrel. Éppen mise zajlott,amit egy apáca irányított. A főoltárhoz mentünk,és végre eljött a pillanat, és megöleltük Szent Jakab szobrát. A misét nem bírtuk végig várni,mert már egyszerűen nem volt levegő az épületben. Elhatároztuk,hogy az esti szertartást nem hagyjuk ki. Ebédelni mentünk,majd a szálláshelyre,hogy átvegyük a szobánkat,és lepihenjünk. A szálláshelyünk tiszta volt,de sajnos nem a mi szobánk ablaka nézett a katedrálisra. A berendezés a hetvenes éveket idézte,és a dekoráció a folyosón művirág volt. Egy egész kertnyi művirág a camino szépséges természeti környezete után. Jutka elment a mosdóba és felkiálltott: "Ezt nem fogjátok elhinni! A csap színváltós! Úristen! Még a zuhanyzó is! Folyik a víz,és közben váltja a színeket! Ez olyan,mint a Disco a nyolcvanas években! " Elkezdtünk nevetni. No igen ez is Santiago! A délutáni pihenés után este a katedrálisban részt vettünk a misén,ami sokkal egyszerűbb volt,mint vasárnap este,mikor beérkeztünk. A szertartás után ajándékokat vásároltunk,majd elindultunk megnézni a színes fényeket,amelyek a város felé magasodtak. 

A színes fények egy hatalmas mozgó vidámpark színei voltak. Volt ott óriáskerék, céllövölde, körhinták kicsiknek,és nagyoknak, kacsa vadászat, kapura rugás. Minden korosztály számára adódott szórakozási lehetőség. Étel különlegességek,édességek, fagylalt, vattacukor. Gyermekkorunk templombúcsújára gondoltunk,és arra, mennyire átalakult már nálunk ez a szokás. Mariskának csak egy dolog fájt,hogy bár többször is jártunk a katedrálisba még nem látta működés közben a Botafumeriót. A belváros zajától távolabb eső szállásunkon sikerült jól aludnunk.

Reggel hajat mostunk,és Jutka beszárította nekünk. Az utolsó napunkat töltöttük Spanyolországban. Még egyszer elmentünk a kedvenc éttermünkbe,és Maris megköszönte a szakácsnőnek a fennséges falatokat. A szakácsnő nagyon boldog volt,és megölelte Marist. Délután még vásárolgattunk,és elkészítettük az utazásra csomagjainkat. Este újra elmentünk a zarándok misére. Megtelt a katedrális fáradt zarándokokkal. Egy házaspárnak nem jutott hely a padokban,ezért egy oszlopnak támaszkodva nézték a szertartást. Átadtuk nekik az ülőhelyet,mert látszott,hogy alig állnak a lábukon a fáradságtól. Az oldalsó ajtó kinyilt,és bejött nyolc férfi. Úgy néztek ki mint Alexander Dumas Három testőre. A Botafumerióhoz léptek és lengetni kezdték. Nagyon megható pillanat volt. Így köszönt el tőlünk a katedrális. Mariskánk boldog volt,minden kívánsága teljesült.