Ködös reggelre ébredtünk. Felkerült az esőkabát,és a hátizsákokra is az esővédő. Portomarint a főúton lefelé haladva hagytuk el. A település végén átkeltünk egy hídon, majd bő félórán át egy erdőben kapaszkodtunk felfelé. Másfél óra múlva értük el Gonzart. Az utolsó 100 km-en belül voltunk. Az út tele volt zarándokokkal. Szinte zavaró volt az a sok ember az úton. A meghitt gondolatok ideje véget ért. Az út során többször láttunk halott hozzátartozókat ábrázoló fotókat,és emléktárgyakat ,egy-egy kis halomba helyezve. Valaki elkezdte,és a később jövő zarándokok elhelyezték a saját emlékeiket. Megható volt a megemlékezés-e sajátos formája.Castromaiornál megreggeliztünk,reménykedve,hogy enyhülni fog az egyre sűrűbb cseppekben hulló eső. Spanyol szendvicset választottunk,és kaaót. A mellettünk lévő asztalnál ülők ámulva nézték,amint befalatoztuk a tartalmas szendvicset. Kb. 25 dkg bagett,szlonna,tapas,paradicsom. Mikor kijöttünk a reggeliző helyről,már kevéssé esett az eső. Néhány méter megtétele után,olyan sűrű lett a köd,hogy szinte semmit sem láttunk. Hosszú emelkedő után jutottunk Hospital da Cruzba. 

Hospital da Cruzt elhagyva átkeltünk a hídon,és Ventas de Narón felé vettük az irányt. Kis összekötő utakon bandukoltunk faluról-falura. Egy óra múlva értünk Ligondéba,majd negyed óra múlva Airexébe. Továbbra is kicsi településeken át vándoroltunk, és így jutottunk el Palas de Reibe. Úgy döntöttünk,hogy megállunk,és választunk egy szálláshelyet. A városközpontban egy étterem felett aludtunk egy három ágyas szobában. A szoba nem volt túl kényelmes,de már annak is örültünk,hogy hárman vagyunk benne. Így biztosított volt a nyugodt alvás. Elmentünk boltba,vásároltunk enni valót. A szobában ettük meg,és közben az elmúlt napok eseményeiről beszélgettünk. Maris sokáig áhítozott palacsinta után. Egy kis faluban haladtunk az úton,és egy idős nő palacsintával kínált bennünket. Az út "csodái" sok erőt adtak nekünk. Bármennyire is fájt esténként a lábam,reggelre eltűnt a fájdalom. Volt,hogy haladtam az úton,és a családomra gondoltam,kezembe vettem a telefont,és abban a pillanatban üzenet jött először Szabi fiamtól,majd néhány másodperc múlva a testvéremtől. A családi háttér a caminón talán fontosabb,mint valaha. Érezni,hogy támogatnak bennünket,és helyt állnak nélkülünk is. Mikor nagyon fáradtak voltunk,teljesen feltöltött bennünket a telefonbeszélgetés,amit velük folytattunk. Előfordult,hogy beszélgettünk róluk,és egy hosszú szakaszt minden különösebb erőfeszítés nélkül meg tudtunk tenni. Naponta hálával gondoltunk rájuk,hogy lehetővé tették nekünk,hogy megélhessük a camino "csodáját."

Szeretet kötelék

Itt vagy velem a szívembe hordozlak téged.

Megérintelek áthidalva a messzeséget.

Este behunyom a szemem,és látlak.

Reggel,ha felkelek imáimba zárlak.

Minden percem szebb,mióta létezel.

S gondolataimban mindig velem leszel.

Halott kisfiamnak

 Úgy fáj a hiány,hisz annyira vártalak.

S te úgy haltál meg,hogy nem is láttalak.

De szerettelek,mint első gyermekét az anyja.

S,mikor elvettek tőlem a világ összetört nyomba.

Elvesztettelek,és azóta hiányzol.

Üresen áll a "betlehemi jászol".

Édes gyermekem! Oly nagyon szeretlek.

Angyala lettél a szerető Istennek.