Ady Endre: Álmom az Isten című versében írja: " A sorsom: menni,menni,menni. S az álmom: az Isten. Vele szeretnék találkozni, Az álmommal,nagy,bolond hitben. S csak ennyit szólni: Isten, Isten,"
Borongós reggelre ébredtünk Leónban. Még szerettünk volna megnézni,néhány épületet,de az időjárás nem volt hozzánk kegyes. Néhány perc alatt özönvíz jellegű eső zúdult a városra. Mi a parkolóházba futottunk be az eső elől. Vártunk egy órát,de az eső nem akart csendesedni. Átfutottunk a közeli kávéházba, ahol már ültek zarándokok. Megreggeliztünk,és reménykedtünk,hogy ma még útra tudunk kelni. Felszerelkeztünk esőkabáttal,és a hátizsákra is rátettük az esővédőt,így mentünk el a katedrálisig,hogy pecsétet kérjünk,mivel előző este már nem volt nyitva az iroda. Elég viccesen néztünk ki az esőkabátjainkban. Mariska,aki nem érezte túl jól magát,megjegyezte: "Ha valaki ebben a ruhában megkíván,én vele megyek! "
Hágen Judit rendelte meg a zarándokútleveleinket a magyarországi Szent Jakab Társaságtól. Mikor megérkeztek volt a borítékban egy levél,hogy Hospital De Orbigoban van egy magyarok által irányított szálláshely,és ha gondoljuk keressük Szél Klárát. Jutka felvette a kapcsolatot Klárával. Az útikönyvünk beosztása szerint, mi csak áthaladtunk volna ezen a településen. De így,hogy szakadt az eső,és Maris nem volt jól,rábeszéltük Jutkát,hogy az aznapi etapot tegyük meg busszal. Jutka úgy érezte csalás,ha nem gyalog megyünk. A lelkiismerete nem akarta engedni. Mondtuk neki,hogy így is jóval több kilométerünk lesz mint 800 km,hiszen a városnézésekkel is össze gyűjtünk legalább 100 km-t. A nagy esőre való tekintettel Jutka engedett,és ezt a 25 km-es szakaszt busszal tettük meg. A buszállomásról gyalogoltunk a szállás felé,és megláttuk,hogy a gyümölcs piac még nyitva van. Vettünk finom őszibarackot,és Jutka cseresznyét is vásárolt. Három fiatal fogadott a szálláshelyen bennünket,akik épp azon a napon érkeztek önkéntesnek,és három hétig maradtak. Klára takarított,de amikor meghallotta a magyar szót rögtön ott termett,és megmutatta a szobánkat. Három emeletes ágy volt a tisztán tartott szobában. Elmentünk a boltba,és bevásároltunk. Ebéd közben leült hozzánk Klára és ellátott bennünket jó tanácsokkal az út további részével kapcsolatban. " Mit nézzünk meg,milyen úton haladjunk." Elmesélte,hogy mikor ő járta a caminot,ennek a településnek a szélénél hajnalban kijött előtte az erdőből egy szarvasbika,amivel percekig csak nézték egymást. A következő évben vissza jött önkéntesnek,az azt követő évtől itt maradt Hospital De Orbigoban,és ő az auberge irányítója. Klára sokat dolgozik azért,hogy a magyarok által irányított szálláshelynek jó híre legyen. Családias hangulat megteremtésén fáradozik. Meghívott minket az esti misére,majd az azt követő egy órás beszélgetésre Don Manuel atyával. Mariska egyre rosszabbul érezte magát,ezért lefeküdt aludni. Jutkával elmentünk a gyógyszertárba,és szét néztünk a városba. A város érdekessége a 10-11. században római alapokra épített, Rio Orbigo folyó feletti 20-lyukú híd. A maga 300 méterével a leghosszabbnak számít a Jakab-út mentén. Megvettük a gyógyszert Marisnak,majd bementünk egy cukrászdába,ahol házi sütésű süteményeket árultak. Vettünk egyet,de azt kell mondanom,hogy ez sem ért fel a magyar sütikhez. Én valójában csokis szuflét kerestem,mert Jutkának másnap volt a születésnapja. Sajnos,egyik süti sem volt születésnaphoz méltó. Mikor vissza értünk a szállásra,már ott volt Ádám,és egy magyar nő Stefi,akinek nagyon fájt a lába. Klára mondta,hogy ők ketten is a mi szobánkba alszanak. Mariskát felébresztettük,és kértük menjen fel a felső ágyra,hogy a fájós lábú magyar lánynak legyen alul ágya. Közben Klára palacsintát sütött,és minket is megajándékozott két-két palacsintával. Este nyolckor kezdődött a mise. A templom megtelt a hívekkel. Don Manuel misézett. Klára elmesélte,hogy az atya nagyon népszerű,még a szomszédos településen is. Ha hivatalos ügyintézés céljából átmennek,az ott élők oda mennek az atyához,és beszélgetnek vele. Mindig egy fél nap ezért az ügyintézés. A mise után egy francia nő jött oda hozzánk,és elmondta,hogy ő évente 100 km-t tesz meg a caminon, mindig egy újabb szakaszon. A mise utáni beszélgetésre a kápolnába mi hárman,és egy segítő jött el. A beszélgetés az atyával leírhatatlan volt. Egy nagyon kedves, őszinte,bölcs embert ismertünk meg személyében. Klára fordította a beszélgetésünket. Megkérdezte az atya "kit mi vezérelt az útra?" Jutka elmondta,hogy számára nagyon fontos a 800 km teljesítése. ( Jutkát nagyon bántotta,hogy busszal utaztunk.) Don Manuel atya válasza: " Nagyon sokan járják az utat. Mindenkinek más a célja,de az Úr látja az emberek szívében rejlő szándékot." Azt is mondta,hogy látott bennünket a misén imádkozni. Ránk nézett,és tudta minden rendben van!" A mindennapi kenyerünket nem a valódi kenyérre,hanem a lelki feltöltődésre értette az Úr. A következő településen lesz egy szobor,ami vizet ivó zarándokot ábrázol. Atya azt mondta nekünk,az a zarándok úgy issza a vizet,ahogyan a mi lelkünket is megtölt a hit ereje.
Csodálatos este volt. Mikor a beszélgetés véget ért,hálásan öleltük meg Don Manuel atyát. S akkor az atya mögött a sarokba megláttam a Jézus szíve szobrot,ami olyan volt, mint ami évekig a mi templomunk oltárán állt. Gondolatainkba mélyedve mentünk a szobánkba. Az egyedül álló beszélgetés hatása alatt voltunk. Jutka egy alkalmazás segítségével folyamatosan mérte a megtett kilométereket. A kezébe vette a telefont, lefeküdt az ágyra,majd felugrott,és azt mondta: " Istenem! Nézd Szeki, 25 km-rel több van a telefonomba." Megnéztem,és valóban hiánytalanul megvoltak a kilométerek.Megdöbbenve álltunk,és hitetlenkedve néztünk egymásra. Erre nem volt,semmilyen logikus magyarázat. Egész nap nem sétáltunk 5 km-nél többet. "Ahol a tudomány nem ér el, ott van Isten!" -jutott eszembe egy gondolat a Szerelmünk lapjai című filmből. Az esti imám most így kezdődött: "Hiszek egy Istenben a mindenható Atyában...."
Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény hajszolt magam.
Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? – ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.
