El Acebót elhagytuk,és utunk az országutat követte. Ezután háromnegyed órát sétáltunk egy kis ösvényen és Riego de Ambrósba értünk. Gondoltuk itt megreggelizünk,de minden zárva volt. Ezután egy nagyon szép,de olykor igen meredek lefelé vezető ösvény várt ránk. Az utat hatalmas szelídgesztenye fák kísérték. Bő egy órányi gyaloglás után értünk Molinasecát, majd Rio Meruelót egy csodálatos folyóparti városkát. Itt reggelit vásároltunk,majd a bolt előtt elhelyezett hordóból kialakított asztalka mellett megettük a bőséges reggelinket. Szívesen időztünk a tiszta,virágos környezetben. Az előző napi erőltetett menet kivette belőlünk az erőt. Lassan haladtunk,többször is megálltunk. Levetettem a cipőt,felvettem a túraszandált. Azután a hátizsákba tettük bele a feleslegessé vált felsőket. Megálltunk inni.Megtaláltuk az ívó zarándokot ábrázoló szobrot,ami tulajdonképpen egy kút volt. Készítettünk jó néhány fotót,és megtöltöttük az üvegeinket a "boldogság vizével." Maris megkérdezte Jutkát: "Ott vagyunk már? " Jutka válaszolt: " Nem Mariska,még nem vagyunk ott." Egy órányi gyaloglás után láttuk meg a lovagvárat Ponferrada szélén. Velünk szemben volt egy nagyon meredek hegyre felfelé tartó ösvény. "Remélem-mondtam - nem az vezet be a városba!" Szerencsére nem az vezetett. Ponferrada az utolső nagyobb város a Santiagóba vezető zarándokúton.Már több mint 2000 éve lakott. A sarkam elmondhatatlanul fájt. Kerestünk szállást. Egy jól felszerelt, tiszta,tágas,több emeletes hostelbe mentünk be. Szerencsére volt még szabad hely. Felmentünk a szobába,és két férfi kapott már ott helyet. Jutkával vissza mentünk a recepcióra,és telefonos fordító segítségével kértünk egy másik szobát. Az első emeleten kaptunk másik szobát,amelyben három emeletes ágy volt. A szokásos elhelyezkedést választottuk. Jutka alul,Maris felül,én a mellettük lévő ágyon alul. Összeszedtük a mosáshoz a ruháinkat,majd Jutkával levittük a mosókonyhába. Több mosógép is volt. 4 Euróval működött a gép. A mosás ideje alatt lezuhanyoztunk,és hajat mostunk. Lefeküdtem,és a fáradságtól rögtön elaludtam. Fél órányi mély alvás feltöltött energiával. Jutkával lementünk,és a szárítóba tettük a ruhákat. Jutkának hihetetlen ereje,és kitartása van. Sokszor az adott nekünk erőt,hogy láttuk az ő kifogyhatatlan energiáját. Gyors,pontos,nincsenek előtte akadályok,bármit elintéz. Szél Klára ajánlott nekünk a város központjában egy törökök által üzemeltetett gyros bárt. Jutkával már két napja ezt vártuk,végre eszünk egy nagy tányér gyrost. Annyit tudtunk róla,hogy a városházával szemben van. Négy óra körül elindultunk megismerni a város nevezetességeit,és gyrost enni. A templom melletti téren lévő bárok egyike előtt Jessus nagy örömmel integetett nekünk. Aggódott értünk,hogy előző nap elindultunk a fekete felhők ellenére. Kérdezte,hogy minden rendben van-e? Mondtuk neki hogy,persze minden a legnagyobb rendben. Olyan jó volt ismerős arcokat látni. Megnéztük a Tölgyes Szűz Mária nevét viselő bazilikát. 1200 körül a templomosok egy tölgyfába a mór invázió elől elrejtett Máriát a kis Jézussal ábrázoló szobrot találtak. A szobrot az 5. században Astorga püspöke hozta magával a Szentföldről. A bazilikában hálát adtunk az Istennek,amiért előző napi kalandos utunkat segítette. Nagyon éhesek voltunk. Megtaláltuk a bárt,amiről Klára beszélt,de zárva volt. Jutka megkérdezte a mellette lévő üzletbe,hogy mikor nyit ki,és ott azt mondták,hogy hatkor szokott minden nap. Négy óra volt,és megbeszéltük,hogy eszünk egy fagyit,és kihúzzuk hatig. A fagylaltozó a bazilikával szemben volt. Láttuk,hogy elegáns ruhába öltözött párok,és családok jönnek a templom felé. Esküvőre gyülekeztek. Jött a virágokat tartalmazó autó,és díszítették a főbejáratot. Három zenész lány az oldalsó bejáraton lépett a templomba. Érdekes volt látni,egy spanyol esküvőt. A nők élénk színű,hosszú ruhákba öltöztek, a férfiak makulátlanul elegánsak voltak. A menyasszony egyszerű volt,és kifinomult. Körülbelül háromszázan lehettek az esküvőn. Mikor véget ért a szertartás a fiatal pár elhajtott egy piros színű cadillaccel. A vendégsereg pedig a tér körüli bárokba tért be saját költségén egy kis frissítőre a nagy melegben. Nem tudom elképzelni,hogy a "mindent ünneplő" spanyolok ne tartanának lakodalmat. Lehet,hogy az később kezdődött. Mivel közel jártunk a hat órához lelkesen mentünk gyrost enni. Az étterem előtt felpakolva álltak a székek,sehol egy lélek sem. Leültünk a városháza előtti padra,és vártunk. A spanyol szokásokról,öltözködésről, hajviseletről beszélgettünk. Eltelt egy óra,és semmi mozgás. Már minden környező étterem nyitva volt. Maris nagyon éhes volt. " Sokáig várunk még?"-kérdezte. "Gyrost akarunk enni!"-válaszoltuk Jutkával. Rá sem bírtunk gondolni arra a lehetőségre,hogy nem nyit ki az étterem. Nyolcig vártunk,és semmi. Nehezen adtuk fel. A szállásra visszafelé találtunk egy boltot,és ott vettünk bagettet,és sonkát. Csalódottan tértünk vissza a szobánkba. Szobatársaink is lettek,két német lány,és egy férfi. Ma tanultunk valamit az elengedés lelki folyamatáról. Fél tízkor még világos volt,mi mégis aludni tértünk. A szobatársaink vacsorázásból érkeztek. Csak remélni tudtam,hogy nem gyrost ettek. Az egyik német lány egy órán át pakolt,zörgette a nylon zacskóit.Mondták,hogy ők reggel hatkor indulnak. Reggel arra ébredtünk,hogy a német lány újra egy órán keresztül csomagolt,és zörgette a zacskókat. " Ezt nem hiszem el!"-kiáltott fel Maris magyarul. A lányok villámgyorsan elhagyták a szobát.