Ádám hajnalban elindult,mert mindenképpen beakart érni Leónba. Hosszú,egyenes út várt ránk a következő településig Reliegosig. Leültünk egy bár elé,és megreggeliztünk. A mellettünk lévő asztalnál egy német anya ült két kamasz gyermekével,és mindhárman a mobiljukat nyomkodták. Elindultunk,és egy negyed óra múlva megtorpantam. " Ott hagytam a túrabotom!" kiáltottam fel. Hágen Jutka a kezembe adta az eddig magánál tartott botot,és azt mondta: " Három fontos dologra kell figyelned! Mielőtt elindulsz mindig számold meg! Nem túl bonyolult."  Hát igen. "Vissza nyalt a fagyi." Tanárnéni is kioktatásban részesült,és megérdemelte. :D Persze ezen mi jót nevettünk,és haladtunk tovább. Rellegosból két órányi út vezetett Mansilla de las Mulasba. Már a középkorban is jelentős forgalmi csomópontnak számított.Itt keresztezték egymást az észak-déli kereskedelmi utak. Kr.u. 70 körül a rómaiak fallal vették körbe. Gót,arab,majd spanyol fennhatóság alá került. II.Ferdinánd 1181-ben városi rangot adott neki. Az egykori fény nyomai mára már eltűntek. Mansillát elhagyva két órás gyaloglás után értünk Puente Villarentébe. Egyhangulatos kerthelyiségben megebédeltünk,és elhatároztuk,hogy elmegyünk Leónig. 

Leónba érve újra elkezdett fájni a bal sarkam,ezért nagyon hálás voltam,hogy a központ felé vezető utcán egy férfi szálláshelyet kínált nekünk. Szép,tiszta rendezett szállás volt. Hajszárítót is szereztünk,és mosási lehetőség is volt. Próbáltuk nagyon kihasználni az időt,és elmentünk a katedrálisig. Ott találkoztunk a német tanárbácsival,aki felhívta a figyelmünket egy másik templomra,és kért,hogy oda is feltétlenül látogassunk el. Mivel este nyolc felé járt az idő,éppen a mise kezdetére értünk a Real Basilica de San Isidoroba. Bár este nyolc óra volt,tele voltak a padsorok hívekkel. Hat pap vett részt a misézésben. Lélekmelengető mise volt. Mise végén a legidősebb paphoz fordultunk,hogy pecsétet kérjünk a zarándokútlevelünkbe. Atya nagyon boldog volt,hogy oda mentünk hozzá. Bevitt minket a sekrestyébe,adott pecsétet,majd a falon lévő feszület előtt fogtuk egymás kezét,és áldást mondott ránk,és az utunkra. Kaptunk tőle egy szentképet,amelynek a hátoldalán angol nyelvű ima van. Arra kért imádkozzunk közösen,ő spanyolul,mi angolul. Én nem láttam az angol nyelvű szöveget a könnyeimtől. Ima után megölelt bennünket,mi sírtunk,és az ő szeme is könnyes volt. Majd mosolyogni kezdett,és lelkesített bennünket,valami olyasmit mondhatott,hogy ne sírjunk,hiszen Isten kegyelmében vagyunk. Valóban ott voltunk!!