Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom. / Petőfi :Alföld/
Így érezzük mi is minden hétvégi hajnalon,amikor útra kelünk. Fontos séták ezek. Egyrészt felfedezzük a Görbeháza környéki szép tájakat, másrészt a hosszú kilométerek egyre közelebb hoznak bennünket egymáshoz. Egyik sétánk alkalmával Csikós Laci mondta nekünk,hogy egységes csapatként kell élnünk 35 napon át. Figyelnünk kell egymásra,segítenünk kell egymást. Ha összetartunk felejthetetlen szép utunk lesz,ha nem alkalmazkodunk,akkor tönkre tesszük az egészet. Ha valakitől,hát Csikós Lacitól ezt a tanácsot elfogadjuk,hiszen Ő évekig játszott a helyi focicsapatban,és még most is a közösség összetartó ereje. Elhatározásunk,hogy útra kelünk kicsit megosztotta a falu lakosságának véleményét. Egyesek úgy érezték,hogy 35 napra egy anya nem hagyhatja el a családját. Többen nem is hallottak az El Caminóról,és érdeklődve olvastak utána az interneten,hova is indulunk. Érdeklődéssel figyelték hátizsákos túráinkat. Az optimisták megkérdezték,hogy elküldtek-e bennünket otthonról? :D A pesszimisták messziről migránsnak véltek bennünket. Egyik szürkületi sétánk alkalmával Pista dokit az állatorvost megrémítette a négy hátizsákos vándor látványa. Mellénk hajtott autójával,majd megállt az út szélén,és addig nem ment el, amíg jól ki nem figyelte kik is vagyunk mi? Néhány alkalommal Bandi kocsmájába is betértünk,egy jól megérdemelt jégkrémre. Az otthonosan bent üldögélő mezőgazdászok csodálkozva néztek ránk,mit is keresünk mi a férfiak e kiváltságos helyén?! Nem akarták elhinni,hogy 800 km megtételére készülünk. Kovács Józsi feleségének unokahúga már végig járta az utat,ő tudta mit jelenthet ez egy ember életében. Mivel Kovács Józsi ezt elfogadta,a többiek is elfogadták. Mikor újra betértünk a kocsmába lelkesen kérdezték: Na, ma hány kilométer volt? Ha Bagota felé mentünk Bíró Ferivel találkoztunk,ha Hajdúnánás felé mentünk újra vele találkoztunk. Fáradtan,kissé sántikálva haladtunk az úton. Mellénk ért autójával,lelassított,és mosolyogva megkérdezte: " Na beszálltok?" Jelzem az autóban nem volt négy hely. :D A legnagyobb meglepetést "nagyfejű" Kovács Jóskának okoztuk,aki mikor mellénk ért autójából kikiáltott: Úristen! Ti vagytok azok? El nem tudta képzelni kik mennek hátizsákkal, túrafelszerelésben a "dög" melegben előtte. Vannak akik megállítanak bennünket,és elmondják,hogy ők is szívesen végigjárnák az utat. Családtagjaink nagyon aggódnak,de elfogadják,és támogatják döntésünket. Volt aki megkérdezte mit várunk az úttól? A válaszunk ez: soha nem azt kapjuk az úttól,amit várunk,hanem azt amire szükségünk van.
