Június 22. Hajnali három. Útra keltünk. Hágen Jutka, és "Baluja" jött értünk autóval. Jó reggelt! -köszöntem kissé fáradtan.-A Camino felé utaznak? Igen,igen! Hangzott a két lelkes válasz Judittól,és Maristól. Hihetetlen,hogy eljött a pillanat,amikor elindulunk. Izgatottan fecserésztünk a reptérig az autóban. Az autópálya egy szakaszán olyan sűrű eső esett,hogy Balu alig látta az utat. Az ablaktörlő lapát ütemesen törölte a sűrű esőcseppeket. A lelkünk mélyén mi is így törölgettük láthatatlanul a könnycseppeket,amelyek családunk itt hagyásából keletkezett bennünk.Gyorsan,és biztonságosan megérkeztünk a reptérre. Balu készített rólunk egy közös fotót. Három izgatott,fáradt nő látható rajta. Feladtuk a csomagjainkat,majd megkerestük a kaput,ahol bemehetünk a felszálláshoz. Hágen Judit telefonján voltak lementve a repjegyek. Mikor rám került a sor,valamiért nem akart átengedni a kapu. Segítséget kellett kérnünk. Ezután következett a kis táskák ellenőrzése. Nálam volt kb. egy kilónyi szendvics,és innivaló.Jutkánál kacsa tepertő, szalonna tepertő, és hókifli. Mariskánk pogácsával,kolbásszal készült. Biztosra mentünk,bármi lesz is a hátizsákkal,az úti poggyászban ott lesz a kaja. Az innivalót persze ki kellett dobni. Szerencsésen átjutottunk,és megkerestük az első lehetőséget,ahol dohányozni lehet,Mariskánk kívánságára. Busszal vittek minket ki a géphez,és már a buszon felfedeztünk két bakancsos hátizsákos csajt,akik szintén a Caminora jöttek. Mosolyogva köszöntünk egymásnak. A repülőn Jutka,és én egymás mellé ültünk, Mariska jegye mögöttünk lévő ülésre szólt. Szép volt a repülő út,kár.hogy Maris végig aludta. Kicsit rosszul volt szegény. Megérkeztünk Párizsba. Vagyis egy órányi buszútra Párizstól. Sokat tanakodtunk Jutkával,hogy taxival menjünk-e a vonat állomásra, vagy metróval. Végül megkérdeztünk egy Párizsban élő magyar nőt,aki a metrót tanácsolta,mivel a taxi nagyon drága. Átvettük a hátizsákjainkat,amit átlengett valami fura fertőtlenítő szag. Egyikünk sem tudta kinek a táskájából terjeng az illat. Busszal bejutottunk Párizsba. A két csaj,akivel együtt repültünk elköszönt tőlünk. Ők Párizsban töltöttek egy éjszakát. Mi futottunk a metró lejáróhoz. Tanácstalanul álltunk a tájékoztató tábla előtt,hogy melyik vonalat válasszuk,amikor segítségünkre sietett egy szimpatikus francia,és elvitt a pénztárhoz,ahol jegyet válthattunk. Három megállót kellett utaznunk. A metró kocsi nem csak alagútban,hanem a felszínen is vitt minket a vasútállomás felé. Egy piciny szeletet alkalmunk volt látni Párizsból,és még az Eiffel-torony csúcsát is megnézhettük. Örömmel vettük tudomásul,hogy még van fél óránk a vonat indulásáig. Büszkék voltunk magunkra,hogy ilyen ügyesen eljutottunk a vonat állomásra. Viszonylag hosszú volt az utazás Bayonnéig, de nagyon kényelmes. 665 km-t tettünk meg TGV-vel a franciák méltán híres nagy sebességű vonatával. Mit csinál az ember a vonaton? Beszélget,és eszik. Mi is ezt tettük. Hágen Jutka anyukájának páratlan diós hókiflijét mind megettük. Maris úgy érezte,hogy ilyen finomat még sosem evett hókifliből. Jó társaságban hamar telt az idő. Tervezgettük a másnapi túránkat a Pireneusokban. Megfogadtuk,hogy az első lehetőségnél 9 km után megállunk,és ott alszunk az albergében. Tudtuk,hogy ránk fér a pihenés. Azt is megfogadtuk,ha valamelyikünk tovább akar menni,azt a másik kettő leállítja. Így érkeztünk meg Bayonnéba,ahol teljesen kihalt volt a vasútállomás,a vasúti sztrájk miatt. Megnyugtattak bennünket,hogy vonatpótló buszjáratokat indítanak Sait Jean Pied de Portba. Még volt időnk a busz indulásáig,ezért felfedeztük Bayonnét. Bementünk a gótikus katedrálisba,és hálát adtunk a jó Istennek sikeres utunkért. A katedrálisban kialakítottak egy zarándokokat fogadó sarkot. Megkaptuk az első francia pecsétet a credenciálunkba,és egy szálláslistát az útra. Bayonne igazán szép kultúrális,és történelmi város a Nive,és az Adour folyók találkozásánál. Azonban mi már lélekben Saint Jean Pied de Portba vágytunk,ahová nemsokára meg is érkeztünk. Gyönyörű tájon haladtunk a busszal. Hegyek-völgyek találkozása némi szerpentinnel. Marisunk elkezdett fehéredni,majd a zöld különböző árnyalatain ment keresztül az arcszíne. Borzasztó rosszul vagyok.-mondta. Bizony-bizony túl jól esett a diós kifli. Szerencsésen megérkeztünk,és megkerestük a szállásunkat. Első közösségi szállásunk három idegen férfival Rue Zuharpeta 3. címen. A zsákot a szálláson hagytuk,majd felfedező körútra indultunk. A zarándok iroda este kilenckor nyitott ki,és addig még volt időnk sétálni a városban. Nyitás után néhány perccel a zarándok irodában voltunk. Részletes tájékoztatást kaptunk az út nehézségeiről,és felhívták a figyelmet az ivás fontosságára,a pecsétek gyűjtésére,valamint kiválaszthattuk a kagylót,ami végig kísért az úton bennünket. Szerettük ezt a kagylót első perctől kezdve. Ezután megkerestük a másnapi indulás helyszínét,majd aludni tértünk. Fárasztó,és izgalmas nap állt mögöttünk. Nehezen jött álom a szemünkre ennyi pörgés után. Mindhármónk fejében ott volt a gondolat: Holnap tényleg rálépünk az oly nagyon áhított útra. Milyen lesz vajon? Olyan amilyennek elképzeltük,vagy elképzelhetetlen ami ránk vár?