Hat óra körül ébredtek a zarándokok,elkezdődött a hátizsákokba való csomagolás. Egyre kevesebb időbe került útra késznek lenni. Sötétben vágtunk neki Pamplona városának. Minden üzlet zárva volt még. Az óvárost elhagyva végig gyalogoltunk a Calle Mayoron és a Citadella parkba érkeztünk. A zsúfolt óvárosi részhez képest felüdülést jelentett a szépen rendezett,hatalmas park. Többen futottak a park futópályáján. Az országút melletti gyalogúton haladtunk Cizur Menor felé. Cizur Menorból az első fél órában sík terepen haladtunk,majd később a földút lassan emelkedni kezdett.Már messziről látni lehetett a hegygerincen álló szélerőműveket. Eljutottunk Zariquieguitba,ahol megnéztük a 13. századból származó templomot,és kértünk pecsétet a zarándokútlevelünkbe. Gyönyörű,napsütéses idő volt,és a templom oldalában lévő kedves kis parkban már több zarándok pihent. Mi is leültünk a templom oldalához támasztottuk hátunkat. Mellettünk egy anya angol nyelvű könyvből olvasott fel két kamasz gyermekének,miközben a gyerekek ették az előző nap elkészített szendvicsüket. Szép percek voltak ezek. Mi sajgó szívvel néztük a jelenetet,mert nagyon hiányoztak a gyerekeink. Elindultunk a nap szikrázóan sütött. Egyre meredekebb lett az út. Egy óra menetelés után értünk fel a hegy tetejére. A panoráma lélegzetelállító volt. Az Alto der Perdón tetején ott állt az 1996-ban felállított zarándokkaravánt ábrázoló szoboregyüttes. Mielőtt indultunk Molnár Olga barátnőm felénekelt diktafonra a Tiszaújvárosi Református Kórussal egy ősi ír áldást. Ez az aláfestő zenéje annak a videónak,amit Olgi párja Sanyi készített nekünk a caminot ábrázoló képekből. Én ezelőtt soha nem halottam ezt a dalt.
Az úton-ősi ír áldás
1. Az Úr vezessen végig az úton, szerteszét ha sodor is a sors,
Mert ha Őbenne bízva bízunk, nagy örömben majd találkozunk.
És míg újra látjuk egymást, Szent kezében őrizzen meg Ő!
És míg újra látjuk egymást, Szent kezében őrizzen meg Ő!
2. Letér az útról a gyarló ember, ám lelkében Jézus hangja súg,
Kövesd e hangot, azt mondja néked: „Én vagyok az élet és az út!”
Meglásd, újra látjuk egymást, Szent kezében őrizzen meg Ő!
Meglásd, újra látjuk egymást, Szent kezében őrizzen meg Ő!
A német zene tanárbácsi már fenn volt a hegyen,és ő készítette rólunk ezt a képet. Itt mi is sokat fotóztunk. Egyszer csak felhangzott az ősi ír áldás. A német zene tanárbácsi két idősebb hölggyel három szólamban énekelte. A szemembe könnyek szöktek. A szívembe beleköltözött a bizonyosság,ez a mi utunk. Jó helyen járunk.
A magaslatról igen nehéz,és meredek ösvény vezetett lefelé. Nagyon köves volt az út,és bár a zarándokok sok követ kőhalmokba dobáltak,még így is nagyon figyelni kellett a lépéseknél. Egy órán keresztül tartott az út a völgybe. A túrabotunk most is nélkülözhetetlen volt. Végre vízszintes terepre értünk,és áthaladtunk Utergán. A következő településen Muruzábalban a templom zárva volt. Szerencsére a templom előtti árnyas árkád alatt tudtunk pihenni negyed órát. Egyre melegebb lett. Kevés fa szegélyezte a pipacsokkal teli búzamezőt. Marissal énekelni kezdtük a szeretném a homokórát megállítani örökbecsű Zárai-Vámosi dalt. Annyira belemerültünk az éneklésbe,hogy észre sem vettük,hogy Hágen Jutka videózik. Jutka megkért minket,hogy énekeljünk egy vidámabb dalt. Mi rázendítettünk az Utcára nyílik a kocsma ajtóra. Ma sem értem miért pont ez jutott eszünkbe éppen egy zarándokúton. :) Lehet a sok napsütés....
Obanos külvárosában találtunk egy kellemesnek ígérkező magán aubergét. Jó választás volt. Három éve épített,minden kényelmet kielégítő szálláshely volt,és csak mi hárman választottuk. Nagyon jól esett a hűvös szobában pihenni. Maris,és Jutka elmentek a közeli boltba,és bevásároltak. Nekem nagyon fájt a bal sarkam a köves talaj miatt. Andorkó Marisunk kétfogásos vacsorát készített nekünk. Volt végre leves,amit a két csaj már napok óta hiányolt. Jók a spanyol ételek,de Andorkó Marika egy kifőzdével aratna Spanyolországban. Eszméletlenül finomat főzött nekünk. Családias hangulatban vacsoráztunk hármasban. Igazán fárasztó,de szép napon voltunk túl. Vacsora után kiültünk a kertbe,és hallottuk a kerítés túloldalán ütemesen csattanó túrabotok hangját. Néhány zarándok Obanos belvárosába tartott.