Június 23-án korán ébredtünk,bár két szobatársunk még korábban. Hajnalban olyan csendesen mentek el,hogy észre sem vettük. Számunkra a készülődés nem volt túl csendes,és legalább fél órán keresztül tartott.Bepakoltunk a hátizsákba,majd eszünkbe jutott,hogy az esőkabátot felülre kell tenni,mert ködös,borongós reggelre ébredtünk. Az üvegeinkbe venni akartunk ásványvizet,de egy üzlet sem volt nyitva.Visszamentünk,és engedtünk a csapból vizet. Mindhárman legalább másfél liter vizet vittünk az egyébként is több mint 10 kg-os hátizsák oldalsó zsebeiben. Elindultunk a városkapun kifelé.Készítettünk csoport képet,megörökítettük az indulás pillanatát. A városkapu után elkezdett emelkedni az út. Meredek emelkedőn haladtunk,a táska húzta a vállunkat. Én megkérdeztem: Biztos,hogy ne menjünk busszal?? Mert itthon még volt olyan gondolatom,hogy kihagyom a Pireneusokat,és Pamplonából indulok. A lányok jót nevettek,és gyalogoltunk tovább.Később panaszkodni kezdtek,hogy milyen nehéz a hátizsák. Kértem őket,hogy engedjék el a hátizsák témát,és örüljünk közösen annak,hogy itt lehetünk,és merüljünk el a táj szépségeiben. Ez a véleményem,nem okozott osztatlan sikert. Zarándokok jöttek el mellettünk,és vidáman szólt a "Buen Camino!" köszönés. Legnagyobb meglepetésünkre egy zarándok velünk szembe jött. Arca nyúzott volt,ruhája viseletes,sántított. Lehet,hogy Santiágoból jön? Mi is így fogunk kinézni? Találgattuk magunkban. Fiatal zarándokok mentek el mellettünk,úgy tűnt jobban bírják az emelkedőt. Egy magas barna,göndör hajú, kék szemű fiú ért utol bennünket. Kedvesen mosolyogva köszönt nekünk. Olyan kisugárzása volt,mint Jézusnak a fiatal kori képein. El is neveztük Jessusnak. Nyolc körül találtunk egy kedves reggeliző helyet,ahonnan mesés volt a kilátás. Alig keltünk útra,amikor mellénk ért egy férfi, meghallotta a magyar szót,és beszélgetni kezdett velünk. Ő második útját járta,és ellátott bennünket jó tanácsokkal. Azt mondta ne siessünk,mindenre lesz időnk. Kemény tempót diktált,hiszen Pamplónába akart eljutni. 11 órakor értünk a pihenő helyre az Auberge Orissonba. Sok zarándok kávézott,sörözött panoráma teraszán. Üvegeinkbe hűs forrásvizet engedtünk. Én zoknit cseréltem,azért hogy elkerüljem a vízhólyagokat. Marisunknak varrni valója akadt,és megpróbáltunk cérnát fűzni a tűbe. Nem ment. A legnagyobb nehézséget ez okozta nekünk az úton. Belefűzni a cérnát a tűbe. Szerencsére a mellettünk lévő asztalnál fiatal srácok ültek,ők segítettek Marisnak.
Tehát ott ültünk a szállás helyen. Megbeszéltük nem megyünk tovább. Egymásra néztünk,és tudtuk,hogy első komoly elhatározásunk csődöt mondott. Gyönyörű idő van,kedvünk,és erőnk is van menni. Miért ne mennénk? Tovább gyalogoltunk. Piros-fehér jelek mentén haladtunk. Ámulattal csodáltuk a mesebeli tájat. Mindent le akartunk fotózni,videózni. Sajnos a fotó nem tudja vissza adni,az ámulatot keltő csodát,amit a Pireneusok hegyvonulatai jelentenek. Az Obanosi szűz szobránál hangosan elmondtuk az Üdvözlégy Mária imát.Jól esett a lelkünknek a közös ima. A szabadban ebédeltünk,jó ízüen ettük a hazai falatokat. Mellettünk fekete-fehér hosszú szőrű birkanyáj legelészett. Három idősebb zarándok férfi haladt el mellettünk,arcuk erősen be volt kenve naptejjel. Mi csak őket bírtuk megelőzni korábban. Hangosan beszélgettek,nevetgéltek.Fél óra múlva átléptük a francia-spanyol határt Navarrába. Innen sárga nyíl lett az útbaigazítónk. Az aszfalt út véget ért,és kitaposott időnként köves ösvényen haladtunk Roncesvalles felé. Egy kövekből kirakott kis kunyhó mellett ebédeltek az idős férfiak. Angolul megkérdezték,hogy akarunk-e ott aludni velük? Mondtuk,hogy köszönjük de nem. Öt óra körül érkeztünk be a kolostorba,ahol második éjszakánkat töltöttük. A közösségi szálláson emeletes ágyak voltak,és minden négy ágy között volt egy elválasztó posztorja fal. Mi hárman egy blokkba kerültünk,és ennek nagyon örültünk,hiszen így volt egy kis privát szféránk. Tiszta tágas zuhanyzó volt,és mivel kértünk vacsorát, tisztálkodás után az étterembe mentünk. Hangulatos étterem volt. Négy személy ült egy asztalnál,így hozzánk ültettek egy német zenetanár bácsit,akinek a nagymamája imádja a magyar konyhát,és sokat időzik a Balatonnál. A kolostornak volt egy kápolnája ami előtt a földön feküdt egy full alkoholista férfi. Vacsora után bementünk a kápolnába,és kértük Szent Jakabot segítsen nekünk az utunkon. Jó kedvűen mentünk fel a szállásra,és belaktuk a négy ágyat. Egyszer csak megérkezett az egyik idős férfi,pont hozzánk tették be negyedik társnak. Ezen a másik kettő remekül szórakozott a mellettünk lévő blokkban. Tessék,mégis együtt aludtunk. Kiderült,hogy Uruguaiból érkeztek. Lett két ismerősünk. Fáradtan feküdtünk le aludni. Jutka felugrott,mert eszébe jutott,hogy a hasi-tasija az étterembe maradt. Rohantunk érte. Nem kellett volna. A pincér már éppen át akarta hozni a szállásunkra. Jutka hálásan köszönte meg a pincérnek jóságát. Izgalmasra sikeredett az első napunk. Megtettünk 25 km-t, gyönyörű idő volt, egy nap alatt teljesítettünk két napi adagot,ismerőseink is lettek. Elcsendesedtek a zarándokok. Már majdnem elaludtunk,amikor mellettünk valaki horkolni kezdett.
