Hajnalban ébredtünk a nyugodt,csendes éjszaka után. Elhatároztuk,hogy gyorsan elindulunk,és még a nagy meleg előtt teljesítjük a napi etapot (útszakaszt). Mivel éjszakai sötét volt,végre használhattam szuper fejlámpámat,amit Lacim szerzett be nagy gondossággal. Obanos belvárosában még mindenki békés álmát aludta. Egy auberge előtt két zarándok dohányzott. Kerestük a jelet,de nem találtuk. Ilyen még nem fordult elő. Az éjszakai lámpák fényénél egy fiatal férfi jött felénk,aki kutyáját sétáltatta. Megmutatta nekünk merre kell mennünk. Megköszöntük,és a helyes irányba indultunk. Nem vettük észre,hogy ő nem ment tovább,figyelt bennünket. Ugyanis néhány méter múlva jobbra kellett fordulnunk,és az sem volt jelölve. Nagy füttyszót halottunk,hátra fordultunk,és a fiatal férfi jelezte a kezével,hogy forduljunk el. Éreztük a biztonságot,hogy "Valaki" gondoskodik rólunk,még akkor is ha nem látjuk. Nemsokkal ezután értünk Puenta la Reinába. A felkelő nap fényjátéka borított be mindent. Bár minden zárva volt,Puenta la Reina híres épületei és híres hídja a Calle Mayor ami nyílegyenesen fut át a városon,felejthetetlen emlék marad. A híd túloldalán balra fordultunk,majd a Rio Arga folyó,és a főút között haladtunk Maneruba felé.Gabonamezőkön,és szőlőhegyeken át vándoroltunk. Különváltunk,és mindhárman saját gondolatainkba mélyülve gyalogoltunk. A gabonamezők szélén színes vadvirágok pompáztak. Jutkának pillangók lettek az útitársai,és kilométereken át követték őt. Maris zenét hallgatott,és teljesen kizárta a külvilágot. Én Istennel beszélgettem, először némán magamban,majd fennhangon is. Megköszöntem,hogy meghívott az útra,és a naponta tálcán felénk nyújtott csodás ajándékokat. Itt kezdett el megfogalmazódni a Hajlani Ima című vers.

Hajnali ima

Uram! A hála szavával szólok hozzád.

Nem vagyok más,csak gyarló szolgád.

Köszönöm a színes hajnali fényeket.

Köszönöm a mezőt,mely vígan integet.

Az út mellett pompázó színes vadvirágot.

Köszönöm a tökéletesre alkotott világot!

A zöld ezernyi színét a domboldalakon,

az utat,amelyre meghívtál egy álmos hajnalon.

Elfelejteni,ami aggaszt,amitől félek.

Köszönöm Uram,hogy itt vagyok,és ÉLEK!

Veled együtt lenni régi vágyam volt.

Eljöttem,és úgy érzem hallasz minden szót.

Köszönöm,hogy most csak a mának élhetek.

Hálásan gondol rád szerető gyermeked.

Így haladtunk mi hárman,amikor megláttuk a horizontból kiemelkedő kúp alakú középkori települést Cirauquit. Szűk kis utcácskáin folyamatosan felfelé kellett haladni. A nap is elkezdte megmutatni erejét. Lefelé ereszkedve hagytuk el a települést. Egy rövid szakaszon római úttal,és római hidacskával találkoztunk. Ettől a látványtól meghatódtam,és lelki szemeimmel láttam a hídon áthaladó római légiókat. Negyed órán át folyamatosan fel-le bandukoltunk,majd át kellett mennünk az autópálya alatt. Ezután hegynek fel Lorca felé haladtunk. Nekünk síkvidéki lányoknak nehézséget okoz az emelkedő. Többen elhaladtak mellettünk. Egy középkorú,mosolygós férfi,akinek a térdei körül tapaszok voltak, a pihenők után kétszer is elhagyott minket. Találkoztunk egy apával,és a lányával,egy raszta hajú vékony sráccal,és Jessus is ott volt a pihenő helyen. Ha két település között nagy volt a távolság,szinte biztos,hogy voltak kialakítva mobil büfék, előtte székek,vagy fákhoz kötözött nyugágyak. Ezekben a büfékben minden volt,amit egy zarándok kívánhatott: hideg víz, kávé, gyümölcsök, olajos magvak. Általában donativosok voltak,tehát annyi eurót adhattál érte,amennyit akartál. Ennél a pihenőnél volt egy sárga útjelző tábla,rajta a felirat: Santiago 676 km. 

Lorca főterén kút várt ránk,és néhány bár,ahol szusszanhattunk egyet. Ezután sík terepen,könnyed gyaloglással érkeztünk Villatuertába. Ezen a településen is meglátogattuk a templomot, az Iglesia de la Asunciont, ami eredetileg román stílusú volt, majd a 14. században gótikussá építették át. Ezután meglehetősen kényelmes földúton jutottunk be Estella-Lizzarába. Már a település elején láttunk egy aubergét,amelynek ajtajában ott ült a szimpatikus középkorú férfi,akinek tapaszok voltak a térdein. Megkérdeztük tőle,hogy jó-e ez a szálláshely. Azt felelte,hogy ez a városban a legjobb. Szerencsére még volt egy hatágyas szobájuk,és a főzésre alkalmas konyhájuk,valamint mosó,és szárító gépük. A regisztrációnál feltűnt,milyen otthonosan mozog zarándoktársunk a szálláson. Gondoltuk,nem először járt itt. A  bárpultnál egy negyven év körüli szőke nő ült,és nagy korsó sört ivott. A szobánk ajtaja,és a főbejárat is kóddal működött. Jutka tette el a kártyát,amin a kódok voltak. Lezuhanyoztunk,betettünk a mosógépbe egy adag ruhát,majd elindultunk feltérképezni Estellát,amit "észak Toledójának" is neveznek. Ezt írta az útikönyvünk. Én ettől olyan sokat vártam. Igaz Toledóban még nem voltam,de úgy gondoltam,hogy ez valami csodálatos hely lehet. Ahogy a központ felé haladtunk ott álltak a régi épületek,templomok hanyatlásnak ítélve. Nehezen tudtam feldolgozni ezt lelkileg. Úgy döntöttünk főzünk,és bevásároltunk a vacsorához. Mikor vissza értünk az aubergébe uruguay-i ismerőseink fogadtak lelkesen bennünket. Ők is itt szálltak meg. A szobánk is megtelt. Velünk aludt a szőke német nő,egy kínai,és egy angol. Kicsit szűkös lett a szobánk,és pokoli meleg volt benne. Miközben a konyhában főztünk bejött a zarándok,aki szerint ez a legjobb szállás,és nyersanyagokat pakolt a hűtőbe. Kiderült,ő az egyik tulajdonos. Naponta sétál el a zarándokok mellett,és ajánlja nekik ezt az aubergét. Nem rossz üzletember. A vacsorát egy üvegfal mellett fogyasztottuk el,ahonnan mesés kilátás nyílt a zuhatagos Rio-Egára. A vacsora most is pazarul sikerült Marisnak. Két csirke mellből mennyei kaját készített. Nem bírtuk mindet megenni. Örömmel fogadták el tőlünk az uruguay-i orvosok. Vacsora közben kiderült,hogy 61 évesek,együtt jártak egyetemre,és most együtt dolgoznak a főváros kórházának sürgősségi osztályán. Már ketten közülük kétszer is megjárták a Caminót. Szóba került a magyar foci is. Szerettem velük beszélgetni,mert egyszerű angol szavakat használtak,amit én is megértettem. Ez volt az utolsó találkozásunk velük. Egyikük lábfájása meglassította az útjukat. Éjszaka kinyitottuk az ablakot,hogy csökkentsük a szobában lévő hőséget. Már majdnem elaludtunk,amikor spanyol nők egy csoportja dohányozni,és beszélgetni kezdett az ablakunk alatt. A spanyol nők mély hangúak,hangosan beszélnek,és jókedvükből fakadóan állandóan nevetnek. Mivel náluk van déli szieszta,és este kezdődik az élet,most is éjfélig mondták az ablak alatt. Nagy nehezen elaludtunk. Kettő körül motoszkálásra lettem figyelmes az ajtónál. Valaki be akart jönni,csak nem tudott. Kinyitottam az ajtót,és ott állt a német szobatársunk. Kirakhatta volna magára a táblát: alkohollal megtelt!

Hat óra körül ébredtek a zarándokok,elkezdődött a hátizsákokba való csomagolás. Egyre kevesebb időbe került útra késznek lenni. Sötétben vágtunk neki Pamplona városának. Minden üzlet zárva volt még. Az óvárost elhagyva végig gyalogoltunk a Calle Mayoron és a Citadella parkba érkeztünk. A zsúfolt óvárosi részhez képest felüdülést jelentett a szépen rendezett,hatalmas park. Többen futottak a park futópályáján. Az országút melletti gyalogúton haladtunk Cizur Menor felé. Cizur Menorból az első fél órában sík terepen haladtunk,majd később a földút lassan emelkedni kezdett.Már messziről látni lehetett a hegygerincen álló szélerőműveket. Eljutottunk Zariquieguitba,ahol megnéztük a 13. századból származó templomot,és kértünk pecsétet a zarándokútlevelünkbe. Gyönyörű,napsütéses idő volt,és a templom oldalában lévő kedves kis parkban már több zarándok pihent. Mi is leültünk a templom oldalához támasztottuk hátunkat. Mellettünk egy anya angol nyelvű könyvből olvasott fel két kamasz gyermekének,miközben a gyerekek ették az előző nap elkészített szendvicsüket. Szép percek voltak ezek. Mi sajgó szívvel néztük a jelenetet,mert nagyon hiányoztak a gyerekeink. Elindultunk a nap szikrázóan sütött. Egyre meredekebb lett az út. Egy óra menetelés után értünk fel a hegy tetejére. A panoráma lélegzetelállító volt. Az Alto der Perdón tetején ott állt az 1996-ban felállított zarándokkaravánt ábrázoló szoboregyüttes. Mielőtt indultunk Molnár Olga barátnőm felénekelt diktafonra a Tiszaújvárosi Református Kórussal egy ősi ír áldást. Ez az aláfestő zenéje annak a videónak,amit Olgi párja Sanyi készített nekünk a caminot ábrázoló képekből. Én ezelőtt soha nem halottam ezt a dalt. 

Az úton-ősi ír áldás

1. Az Úr vezessen végig az úton, szerteszét ha sodor is a sors,
Mert ha Őbenne bízva bízunk, nagy örömben majd találkozunk.
És míg újra látjuk egymást, Szent kezében őrizzen meg Ő!
És míg újra látjuk egymást, Szent kezében őrizzen meg Ő!

2. Letér az útról a gyarló ember, ám lelkében Jézus hangja súg,
Kövesd e hangot, azt mondja néked: „Én vagyok az élet és az út!”
Meglásd, újra látjuk egymást, Szent kezében őrizzen meg Ő!
Meglásd, újra látjuk egymást, Szent kezében őrizzen meg Ő!

A német zene tanárbácsi már fenn volt a hegyen,és ő készítette rólunk ezt a képet. Itt mi is sokat fotóztunk. Egyszer csak felhangzott az ősi ír áldás. A német zene tanárbácsi két idősebb hölggyel három szólamban énekelte. A szemembe könnyek szöktek. A szívembe beleköltözött a bizonyosság,ez a mi utunk. Jó helyen járunk. 

A magaslatról igen nehéz,és meredek ösvény vezetett lefelé.  Nagyon köves volt az út,és bár a zarándokok sok követ kőhalmokba dobáltak,még így is nagyon figyelni kellett a lépéseknél. Egy órán keresztül tartott az út a völgybe. A túrabotunk most is nélkülözhetetlen volt. Végre vízszintes terepre értünk,és áthaladtunk Utergán. A következő településen Muruzábalban a templom zárva volt. Szerencsére a templom előtti árnyas árkád alatt tudtunk pihenni negyed órát. Egyre melegebb lett. Kevés fa szegélyezte a pipacsokkal teli búzamezőt. Marissal énekelni kezdtük a szeretném a homokórát megállítani örökbecsű Zárai-Vámosi dalt. Annyira belemerültünk az éneklésbe,hogy észre sem vettük,hogy Hágen Jutka videózik. Jutka megkért minket,hogy énekeljünk egy vidámabb dalt. Mi rázendítettünk az Utcára nyílik a kocsma ajtóra. Ma sem értem miért pont ez jutott eszünkbe éppen egy zarándokúton. :) Lehet a sok napsütés.... 

Obanos külvárosában találtunk egy kellemesnek ígérkező magán aubergét. Jó választás volt. Három éve épített,minden kényelmet kielégítő szálláshely volt,és csak mi hárman választottuk. Nagyon jól esett a hűvös szobában pihenni. Maris,és Jutka elmentek a közeli boltba,és bevásároltak. Nekem nagyon fájt a bal sarkam a köves talaj miatt. Andorkó Marisunk kétfogásos vacsorát készített nekünk. Volt végre leves,amit a két csaj már napok óta hiányolt. Jók a spanyol ételek,de Andorkó Marika egy kifőzdével aratna Spanyolországban. Eszméletlenül finomat főzött nekünk. Családias hangulatban vacsoráztunk hármasban. Igazán fárasztó,de szép napon voltunk túl. Vacsora után kiültünk a kertbe,és hallottuk a kerítés túloldalán ütemesen csattanó túrabotok hangját. Néhány zarándok Obanos belvárosába tartott.

Zubiriben a szálláson reggeliztünk meg,hiszen a 12 Eurós szállás reggelit is tartalmazott. Vettünk ásványvizet,elbúcsúztunk a szobatársainktól,majd útra keltünk. Egy magnézium gyár mellett haladtunk el. Szép erdei ösvényen haladtunk,amikor meghallottuk a német zene tanárbácsi hangos köszönését. Megkérdezte,hogy jól vagyunk-e,és elmondta,hogy eltörte a szemüvegét. Egy közös szelfit készítettünk,majd elbúcsúzott,hiszen ő gyorsabb tempóval közlekedett. Larrasoananál egyre többen lettünk az úton,hiszen csatlakoztak azok a zarándokok,akik az előző nap ott választottak albergét. Negyed óra múlva megpillantottunk egy szalmabálával teli mezőt. Nem volt kérdés,hogy újra fotózzuk azokat a beállításokat,amit már itthon is elkészítettünk. Azzal nem számoltunk,hogy csak hárman vagyunk,így nehezebb lesz Marist feljuttatni a körbála tetejére. No,de a görbeházi asszonyok nem ismernek lehetetlent,és miközben Hágen Judit fotózott,és videózott,én meg majd be pisiltem a nevetéstől,Marist mégis feljuttattuk szokott helyére a csúcsra. Az a néhány perc amíg ott voltunk gondolatban haza repített bennünket,és mindhármunk lelkének nagyon jól esett. Folytattuk utunkat és a spanyol caminon az otthoniakról beszélgettünk. Úgy mondják az első két hétben még magunkkal visszük az otthoni gondokat,problémákat. Az útikönyvünkben olvastuk,hogy Zabaldikában a hivatalos út mellett fut a régi történelmi útvonal,ami felvisz a 12.században épült Iglesia de San Esteban templomba. Ide nem minden zarándok tér be,de mi mindenképpen megszerettük volna nézni. Nagyon kedvesen fogadtak minket a templomban. Meghitt hangulata volt az egész épületnek. Letérdeltünk,imádkoztunk. Andorkó Marikának folytak a könnyei,megható pillanat volt. Van egy szokás a templomban. Az oldalfalon lévő feszület mellé kívánságokat lehet felragasztani zöld színű postiton. Mi is felragasztottuk a sajátunkat. Én nem kérést írtam,hanem köszönetet,azért hogy ott lehettem. Útravalóul megkaptuk magyar nyelven a Mi atyánk zarándokok számára készült változatát,valamint a zarándok boldogságokat. 

Mi atyánk,zarándokok számára

miatyánk,aki az úton velünk vagy,

a te lehelleted legyen a mienk,

nézz ránk zarándokokra,

legyen meg a te akaratod,

forróságban,miként a hidegben is.

Segíts meg gyengeségünkben,

miképpen mi is megsegítjük azokat,akik elgyengülnek,

ne vígy minket levertségbe,

és szabadíts meg minket a gonosztól.

Ámen

Zarándok boldogságok

Boldog vagy zarándok,ha észreveszed,hogy a camino megnyitja a szemedet arra,ami nem látható.

Boldog vagy zarándok ha szemléled a caminot,és rájössz,hogy nevekkel,és hajnalokkal teli.

Boldog vagy zarándok,ha a hátizsákod ürül,és a szívedben egyre nagyobb a csend,és egyre több benne az élet.

Boldog vagy zarándok, ha nem találsz szavakat,hogy megköszönd mindazt,amire jártadban-keltedben rácsodálkozol.

Boldog vagy zarándok,ha felfedezed hogy a camino sok csendet rejt,az ima csendjét,a rád váró Atyával való imádságét.

Boldog vagy zarándok, ha az igazságot keresed és a camino életté válik,életed pedig úttá,annak keresésében,aki az Út,Igazság,és az Élet.

Boldog vagy zarándok,mert felismerted,hogy a valódi camino akkor kezdődik,amikor véget ér.

Ilyen szépséges gondolatok,és lelki feltöltődés után némán haladtunk tovább az úton. Mariska elől,Jutka középen,én a végén. Láttuk egymást,ez megnyugtatott bennünket,de most mindenki a saját gondolataival,érzéseivel szeretett volna együtt lenni. Talán ez volt az a pillanat,amikor a túrázókból,peregrinosszá lettünk.

Trinidad de Arré előtt megpillantottunk,egy középkori hidat. Nálam itt "tört el a mécses " először. A híd túloldalán magasosott a 13. században épült Szentháromság templom,amit körbe vett egy gyönyörű középkori városrész. Annyira csordultig lett a lelkem érzelemmel,hogy csak sírással tudtam oldani a feszültséget. Jutka,és Marika szeretettel öleltek át. Abban a pillanatban vált világossá,hogy szörnyű magányos lennék nélkülük. Innen a camino városi útvonalon vezetett Burladába. Az előző napokon átélt természeti csodák,és csendes gyaloglások után,szinte idegesítően hatott a városi forgalom zaja. Találtunk egy kis élelmiszer üzletet. Leültünk az előtte lévő padra. Ettünk,galambokat etettünk,és szemléltük a városban sürgő-forgó embereket. Fél órán keresztül pihentünk így,majd elhagytuk a városi zajokat. A város széli parkban lévő padokon zarándokok feküdtek. Kellemes pihenést biztosítottak nekik a padok mellé ültetett árnyas fák. Nem kellett sokáig sétálnunk,mikor megpillantottuk Pamplona óvárosának sziluettjét. Pamplona, Navarra tartomány székhelye. Itt rendezik a bika futtatásokat július elején. Elhaladtunk a hatalmas középkori várfal mellett,majd beléptünk a városba a középkori kapun. A zarándokok számára fenntartott alberguébe a Jesus y Mariában szálltunk meg. Ez egy kolostorból van átalakítva. Két emeleten több száz zarándok számára nyújt kényelmes szállást. Volt mosó,és szárító gépük,így végre alkalmunk volt egy nagyobb mosást végezni. Pihenés után sétáltunk a városban,és megnéztük a Catedral de Santa Mariat,a városházát, az Iglesia de San Lorenzo templomot. 

Este a szálláshelyen a következő szöveget olvasgattam: A Zarándokút tesz zarándokká. A Santiagóba vezető zarándokút nem csupán egy végigjárandó szakasz,hogy valahova elérhessünk,se nem egy jutalmat érdemlő megpróbáltatás. A Santiagóba vezető zarándokút egyszerre hasonlat,és valóság,mert a napi szakaszok idején és egész életed során kívülről,és belülről egyszerre ér el hozzád, amikor engeded,hogy áthasson,alakítson,és megváltoztasson.

Június 23-án korán ébredtünk,bár két szobatársunk még korábban. Hajnalban olyan csendesen mentek el,hogy észre sem vettük. Számunkra a készülődés nem volt túl csendes,és legalább fél órán keresztül tartott.Bepakoltunk a hátizsákba,majd eszünkbe jutott,hogy az esőkabátot felülre kell tenni,mert ködös,borongós reggelre ébredtünk. Az üvegeinkbe venni akartunk ásványvizet,de egy üzlet sem volt nyitva.Visszamentünk,és engedtünk a csapból vizet. Mindhárman legalább másfél liter vizet vittünk az egyébként is több mint 10 kg-os hátizsák oldalsó zsebeiben. Elindultunk a városkapun kifelé.Készítettünk csoport képet,megörökítettük az indulás pillanatát. A városkapu után elkezdett emelkedni az út. Meredek emelkedőn haladtunk,a táska húzta a vállunkat. Én megkérdeztem: Biztos,hogy ne menjünk busszal?? Mert itthon még volt olyan gondolatom,hogy kihagyom a Pireneusokat,és Pamplonából indulok. A lányok jót nevettek,és gyalogoltunk tovább.Később panaszkodni kezdtek,hogy milyen nehéz a hátizsák. Kértem őket,hogy engedjék el a hátizsák témát,és örüljünk közösen annak,hogy itt lehetünk,és merüljünk el a táj szépségeiben. Ez a véleményem,nem okozott osztatlan sikert. Zarándokok jöttek el mellettünk,és vidáman szólt a "Buen Camino!" köszönés. Legnagyobb meglepetésünkre egy zarándok velünk szembe jött. Arca nyúzott volt,ruhája viseletes,sántított. Lehet,hogy Santiágoból jön? Mi is így fogunk kinézni? Találgattuk magunkban. Fiatal zarándokok mentek el mellettünk,úgy tűnt jobban bírják az emelkedőt. Egy magas barna,göndör hajú, kék szemű fiú ért utol bennünket. Kedvesen mosolyogva köszönt nekünk. Olyan  kisugárzása volt,mint Jézusnak a fiatal kori képein. El is neveztük Jessusnak. Nyolc körül találtunk egy kedves reggeliző helyet,ahonnan mesés volt a kilátás. Alig keltünk útra,amikor mellénk ért egy férfi, meghallotta a magyar szót,és beszélgetni kezdett velünk. Ő második útját járta,és ellátott bennünket jó tanácsokkal. Azt mondta ne siessünk,mindenre lesz időnk. Kemény tempót diktált,hiszen Pamplónába akart eljutni. 11 órakor értünk a pihenő helyre az Auberge Orissonba. Sok zarándok kávézott,sörözött panoráma teraszán. Üvegeinkbe hűs forrásvizet engedtünk. Én zoknit cseréltem,azért hogy elkerüljem a vízhólyagokat. Marisunknak varrni valója akadt,és megpróbáltunk cérnát fűzni a tűbe. Nem ment. A legnagyobb nehézséget ez okozta nekünk az úton. Belefűzni a cérnát a tűbe. Szerencsére a mellettünk lévő asztalnál fiatal srácok ültek,ők segítettek Marisnak.

Tehát ott ültünk a szállás helyen. Megbeszéltük nem megyünk tovább. Egymásra néztünk,és tudtuk,hogy első komoly elhatározásunk csődöt mondott. Gyönyörű idő van,kedvünk,és erőnk is van menni. Miért ne mennénk? Tovább gyalogoltunk. Piros-fehér jelek mentén haladtunk. Ámulattal csodáltuk a mesebeli tájat. Mindent le akartunk fotózni,videózni. Sajnos a fotó nem tudja vissza adni,az ámulatot keltő csodát,amit a Pireneusok hegyvonulatai jelentenek. Az Obanosi szűz szobránál hangosan elmondtuk az Üdvözlégy Mária imát.Jól esett a lelkünknek a közös ima. A szabadban ebédeltünk,jó ízüen ettük a hazai falatokat. Mellettünk fekete-fehér hosszú szőrű birkanyáj legelészett. Három idősebb zarándok férfi haladt el mellettünk,arcuk erősen be volt kenve naptejjel. Mi csak őket bírtuk megelőzni korábban. Hangosan beszélgettek,nevetgéltek.Fél óra múlva átléptük a francia-spanyol határt Navarrába. Innen sárga nyíl lett az útbaigazítónk. Az aszfalt út véget ért,és kitaposott időnként köves ösvényen haladtunk Roncesvalles felé. Egy kövekből kirakott kis kunyhó mellett ebédeltek az idős férfiak. Angolul megkérdezték,hogy akarunk-e ott aludni velük? Mondtuk,hogy köszönjük de nem. Öt óra körül érkeztünk be a kolostorba,ahol második éjszakánkat töltöttük. A közösségi szálláson emeletes ágyak voltak,és minden négy ágy között volt egy elválasztó posztorja fal. Mi hárman egy blokkba kerültünk,és ennek nagyon örültünk,hiszen így volt egy kis privát szféránk. Tiszta tágas zuhanyzó volt,és mivel kértünk vacsorát, tisztálkodás után az étterembe mentünk. Hangulatos étterem volt. Négy személy ült egy asztalnál,így hozzánk ültettek egy német zenetanár bácsit,akinek a nagymamája imádja a magyar konyhát,és sokat időzik a Balatonnál. A kolostornak volt egy kápolnája ami előtt a földön feküdt egy full alkoholista férfi. Vacsora után bementünk a kápolnába,és kértük Szent Jakabot segítsen nekünk az utunkon. Jó kedvűen mentünk fel a szállásra,és belaktuk a négy ágyat. Egyszer csak megérkezett az egyik idős férfi,pont hozzánk tették be negyedik társnak. Ezen a másik kettő remekül szórakozott a mellettünk lévő blokkban. Tessék,mégis együtt aludtunk. Kiderült,hogy Uruguaiból érkeztek. Lett két ismerősünk. Fáradtan feküdtünk le aludni. Jutka felugrott,mert eszébe jutott,hogy a hasi-tasija az étterembe maradt. Rohantunk érte. Nem kellett volna. A pincér már éppen át akarta hozni a szállásunkra. Jutka hálásan köszönte meg a pincérnek jóságát. Izgalmasra sikeredett az első napunk. Megtettünk 25 km-t, gyönyörű idő volt, egy nap alatt teljesítettünk két napi adagot,ismerőseink is lettek. Elcsendesedtek a zarándokok. Már majdnem elaludtunk,amikor mellettünk valaki horkolni kezdett. 

Egészen jól aludtunk a kolostorban. Öt körül kezdtek ébredezni a zarándokok. Akik nagyobb távokat tettek meg szinte nesztelenül osontak ki a szállásról. Mi hatkor indultunk el a kolostortól a főút melletti gyalogúton. Fotózkodtunk egyet a Santiago táblánál. Ez a tábla az autóval megtett távolságot mutatja. Elindultunk az út menti gyalogösvényen. Néhány lépés után imádkozni kezdtünk,a Mi Atyánkot,és az Üdvözlégy Máriát. Reggeliről nem kellett gondoskodnunk,mert az otthonról hozott készleteinkből még mindig volt. Rájöttünk,hogy az én táskám körül van furcsa illat. Elfelejtettem,hogy betettem egy deot,és az tört össze. Háromnegyed óra múlva értünk Aurtitzba. A templom mellett állt a színpad. Már messziről hallottuk a koncert zenéjét. Korán reggel hangosan invitáltak a fiatalok,hogy álljunk közéjük. Mi nevetve nemet mondtunk. Aurizberriben megálltunk egy kávézónál. Friss narancslevet ittunk,és gyümölcsöket is vettünk.A maradék élelmünktől megszabadultunk,remélve könnyebb lesz a hátizsákunk. 12 körül érkeztünk egy alacsony vízállású folyócskához amibe beton cölöpöket helyeztek és azon lehetett átkelni. Bicajosok jöttek mellettünk,és egyikük nagyot esett a víz kellős közepén. Erdei ösvényen,köves talajon haladtunk. A köveken való túrázás nagy odafigyelésre tanít. Nagyon fontos a jó túracipő és a bot. Négy körül érkeztünk meg Zubiriba. A városba egy hídon kellett bemenni. A híd másik oldalán találtunk egy kellemes szálláshelyet. Emeletes ágyak voltak,és estig csak hárman voltunk a tíz férőhelyes szobában. Vacsorázni mentünk és peregrinosz menüt ettünk a közeli kávézóban. Vacsora után lementem a folyóhoz,amiben többen fürödtek. Egy ötven év körüli nő fényképet szeretett volna készíteni,és ruhástól bele esett a vízbe. A társaitól,csak ő nevette jobban az esetet. Találkoztam az uruguyakkal,akik elmondták,hogy a hálótársunk lába nagyon fáj,és csak lassan tudnak haladni. Este szobatársakat kaptunk egy német nagymamát,a lányát,és a fél éves kis unokát. Nagyon jól aludtunk,a kisfiú egy angyal volt.

Június 22. Hajnali három. Útra keltünk. Hágen Jutka, és "Baluja" jött értünk autóval. Jó reggelt! -köszöntem kissé fáradtan.-A Camino felé utaznak? Igen,igen! Hangzott a két lelkes válasz Judittól,és Maristól. Hihetetlen,hogy eljött a pillanat,amikor elindulunk. Izgatottan fecserésztünk a reptérig az autóban. Az autópálya egy szakaszán olyan sűrű eső esett,hogy Balu alig látta az utat. Az ablaktörlő lapát ütemesen törölte a sűrű esőcseppeket. A lelkünk mélyén mi is így törölgettük láthatatlanul a könnycseppeket,amelyek családunk itt hagyásából keletkezett bennünk.Gyorsan,és biztonságosan megérkeztünk a reptérre. Balu készített rólunk egy közös fotót. Három izgatott,fáradt nő látható rajta. Feladtuk a csomagjainkat,majd megkerestük a kaput,ahol bemehetünk a felszálláshoz. Hágen Judit telefonján voltak lementve a repjegyek. Mikor rám került a sor,valamiért nem akart átengedni a kapu. Segítséget kellett kérnünk. Ezután következett a kis táskák ellenőrzése. Nálam volt kb. egy kilónyi szendvics,és innivaló.Jutkánál kacsa tepertő, szalonna tepertő, és hókifli. Mariskánk pogácsával,kolbásszal készült. Biztosra mentünk,bármi lesz is a hátizsákkal,az úti poggyászban ott lesz a kaja. Az innivalót persze ki kellett dobni. Szerencsésen átjutottunk,és megkerestük az első lehetőséget,ahol dohányozni lehet,Mariskánk kívánságára. Busszal vittek minket ki a géphez,és már a buszon felfedeztünk két bakancsos hátizsákos csajt,akik szintén a Caminora jöttek. Mosolyogva köszöntünk egymásnak. A repülőn Jutka,és én egymás mellé ültünk, Mariska jegye mögöttünk lévő ülésre szólt. Szép volt a repülő út,kár.hogy Maris végig aludta. Kicsit rosszul volt szegény. Megérkeztünk Párizsba. Vagyis egy órányi buszútra Párizstól. Sokat tanakodtunk Jutkával,hogy taxival menjünk-e a vonat állomásra, vagy metróval. Végül megkérdeztünk egy Párizsban élő magyar nőt,aki a metrót tanácsolta,mivel a taxi nagyon drága. Átvettük a hátizsákjainkat,amit átlengett valami fura fertőtlenítő szag. Egyikünk sem tudta kinek a táskájából terjeng az illat. Busszal bejutottunk Párizsba. A két csaj,akivel együtt repültünk elköszönt tőlünk. Ők Párizsban töltöttek egy éjszakát. Mi futottunk a metró lejáróhoz. Tanácstalanul álltunk a tájékoztató tábla előtt,hogy melyik vonalat válasszuk,amikor segítségünkre sietett egy szimpatikus francia,és elvitt a pénztárhoz,ahol jegyet válthattunk. Három megállót kellett utaznunk. A metró kocsi nem csak alagútban,hanem a felszínen is vitt minket a vasútállomás felé. Egy piciny szeletet alkalmunk volt látni Párizsból,és még az Eiffel-torony csúcsát is megnézhettük. Örömmel vettük tudomásul,hogy még van fél óránk a vonat indulásáig. Büszkék voltunk magunkra,hogy ilyen ügyesen eljutottunk a vonat állomásra. Viszonylag hosszú volt az utazás Bayonnéig, de nagyon kényelmes. 665 km-t tettünk meg TGV-vel a franciák méltán híres nagy sebességű vonatával. Mit csinál az ember a vonaton? Beszélget,és eszik. Mi is ezt tettük. Hágen Jutka anyukájának páratlan diós hókiflijét mind megettük. Maris úgy érezte,hogy ilyen finomat még sosem evett hókifliből. Jó társaságban hamar telt az idő. Tervezgettük a másnapi túránkat a Pireneusokban. Megfogadtuk,hogy az első lehetőségnél 9 km után megállunk,és ott alszunk az albergében. Tudtuk,hogy ránk fér a pihenés. Azt is megfogadtuk,ha valamelyikünk tovább akar menni,azt a másik kettő leállítja. Így érkeztünk meg Bayonnéba,ahol teljesen kihalt volt a vasútállomás,a vasúti sztrájk miatt. Megnyugtattak bennünket,hogy vonatpótló buszjáratokat indítanak Sait Jean Pied de Portba. Még volt időnk a busz indulásáig,ezért felfedeztük Bayonnét. Bementünk a gótikus katedrálisba,és hálát adtunk a jó Istennek sikeres utunkért. A katedrálisban kialakítottak egy zarándokokat fogadó sarkot. Megkaptuk az első francia pecsétet a credenciálunkba,és egy szálláslistát az útra. Bayonne igazán szép kultúrális,és történelmi város a Nive,és az Adour folyók találkozásánál. Azonban mi már lélekben Saint Jean Pied de Portba vágytunk,ahová nemsokára meg is érkeztünk. Gyönyörű tájon haladtunk a busszal. Hegyek-völgyek találkozása némi szerpentinnel. Marisunk elkezdett fehéredni,majd a zöld különböző árnyalatain ment keresztül az arcszíne. Borzasztó rosszul vagyok.-mondta. Bizony-bizony túl jól esett a diós kifli. Szerencsésen megérkeztünk,és megkerestük a szállásunkat. Első közösségi szállásunk három idegen férfival Rue Zuharpeta 3. címen. A zsákot a szálláson hagytuk,majd felfedező körútra indultunk. A zarándok iroda este kilenckor nyitott ki,és addig még volt időnk sétálni a városban. Nyitás után néhány perccel a zarándok irodában voltunk. Részletes tájékoztatást kaptunk az út nehézségeiről,és felhívták a figyelmet az ivás fontosságára,a pecsétek gyűjtésére,valamint kiválaszthattuk a kagylót,ami végig kísért az úton bennünket. Szerettük ezt a kagylót első perctől kezdve. Ezután megkerestük a másnapi indulás helyszínét,majd aludni tértünk. Fárasztó,és izgalmas nap állt mögöttünk. Nehezen jött álom a szemünkre ennyi pörgés után. Mindhármónk fejében ott volt a gondolat: Holnap tényleg rálépünk az oly nagyon áhított útra. Milyen lesz vajon? Olyan amilyennek elképzeltük,vagy elképzelhetetlen ami ránk vár? 

Az első közös edzésünkön Andorkó Marisunk azt mondta: milyen lesz már,amikor hajnal háromkor csörög az óra,és indulunk a reptérre. Eljött az időpont,az óra hajnali fél háromkor csörög majd. A hátizsák bepakolva,persze mindenkinek legalább három kilóval nehezebb a megengedettnél. Elkészült a "vagány" közös pólónk,amivel kifejezzük összetartozásunkat. Felvérteztek minket kedves barátaink,családtagjaink,munkatársaink mindenféle szerencsét hozó ajándékokkal. Nagyon sok jó kívánságot kaptunk,amit mindenkinek nagyon köszönünk! Készen állunk! Jövünk Camino! Azonban nem négyen. A négy muskétásból,három testőr lett. Berkes Marikánk a túracipőt kényelmetlen "fehér csizmára", a túrabotot biztonságos járókeretre volt kénytelen felcserélni. Sajnos az utolsó magyarországi nagy edzésünkön a Mártába kénytelen volt kipróbálni a Kékes Kutató,és mentő csapat rátermettségét. A sors érdekes fintora,hogy egy olyan férfi jött a megmentésére,aki már ötször járt a Caminón. Persze az ő csodálatos férje Józsi azonnal indult,és kórházba vitte,ahol megműtötték a bokáját. Ott áll mellette mindenben,és segíti a felépülésben. Ez megnyugtat bennünket. Most még nehéz elképzelni,hogyan is alakulnak a dolgaink Marika nélkül. Ki fogja megmondani a helyes útirányt? Ki süt nekünk páratlan finom szalonnát? Ki fog majd vissza minket,amikor túlpörgünk? Marika ide adta nekünk a varrófelszerelését, az esőkabátját, a csúcs szuper sebtapaszait,és mindent,amire szükségünk volt. Ő kötötte meg a biztosításunkat minden eshetőségre. Ha tehettük volna elvittük volna tolókocsival,csak azért,hogy ott legyen velünk. Ezt nem tartották jó ötletnek, több szempontból sem. Drága Marika! Gyógyulj meg hamar! Naponta értesítünk az eseményekről. Ha megjövünk Gyévocska szí, süt egy príma sütit,és elvisszük közösen a Kékes mentőcsapatnak. Ja,és a reggeli edzésekről nem elfelejtkezni! :) Tudod készülünk a következő utunkra! Szépen, óvatosan, de mindig előre haladva. Majdnem elfelejtettem,hogy már Sajószögeden látták a medvét. Ha bejön Görbére,kérd már el a mobil számát Andorkó Maris számára! Millió puszi!!! Jutka,Maris, Jutka

Soha nem gondoltuk volna,hogy ennyi alternatív út vezet Görbeháza körül,ahol érdemes edzeni.. Már első közös reggelünkön önként jelentkezett Andorkó Maris,hogy lesz az "őrsvezetőnk". Azért,hogy biztos az ő kezébe kerüljön az irányítás szavazásra bocsátotta a felvetését.  Na ki szeretné,hogy én legyek az őrsvezető? Én személy szerint egy kicsit haboztam,de félénken elkezdtem felnyújtani a kezem. Hágen Judit,és Berkes Marika huncutul össze nevettek,és a kezüket nem nyújtották fel. Így lett a mi félig-meddig megválasztott "őrsvezetőnk" Andorkó Maris. Egyébként nagyon demokratikus vezető,csak kellő mennyiségű csokival kell ellátni. :) Szerencsére nem válogatós, efogadja a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét, az egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét, a csöves csokoládét,a mogyorós csokoládét, a tejcsokoládét,a likőrös csokoládét, a tavalyi csokoládét, az idei csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon.Ha teljesen véletlenül eltévedünk vezetése közben,és hernyós területre jutunk,(amitől Hágen Jutkánk retteg),megőrzi lélekjelenlétét. Az ijedtség után azért,hogy jobb kedvre derítsen minket rögtönzött előadást tart a potkánytő jobban félek mint az egertőől klasszikus youtube videó alapján. / Aki esetleg még nem látta:https://www.youtube.com/watch?v=E8P8ORHeMrE címen megnézheti./ Maris jobb mint az eredeti. :D Időnként mégis kiragadjuk kezéből az irányítást,és felfedező útra indulunk. Azok a legszebb percek,amikor a két Jutka biztos benne,hogy arra kell menni. Berkes Marika mosolyogva csóválja a fejét,és közli velünk,hogy biztos hogy nem arra kell menni. / Nem fogjátok elhinni,de mindig igaza van./ Azért,hogy bizonyítsam igazunkat bekapcsoltam a telefonomon a GPS navigációt. Remekül értek hozzá. Azonnal közölte,megérkezett a kijelölt célhoz. Kiderült,hogy a saját helyzetemet állítottam be. 

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom. / Petőfi :Alföld/ 

Így érezzük mi is minden hétvégi hajnalon,amikor útra kelünk. Fontos séták ezek. Egyrészt felfedezzük a Görbeháza környéki szép tájakat, másrészt a hosszú kilométerek egyre közelebb hoznak bennünket egymáshoz. Egyik sétánk alkalmával Csikós Laci mondta nekünk,hogy egységes csapatként kell élnünk 35 napon át. Figyelnünk kell egymásra,segítenünk kell egymást. Ha összetartunk felejthetetlen szép utunk lesz,ha nem alkalmazkodunk,akkor tönkre tesszük az egészet. Ha valakitől,hát Csikós Lacitól ezt a tanácsot elfogadjuk,hiszen Ő évekig játszott a helyi focicsapatban,és még most is a közösség összetartó ereje. Elhatározásunk,hogy útra kelünk kicsit megosztotta a falu lakosságának véleményét. Egyesek úgy érezték,hogy 35 napra egy anya nem hagyhatja el a családját. Többen nem is hallottak az El Caminóról,és érdeklődve olvastak utána az interneten,hova is indulunk. Érdeklődéssel figyelték hátizsákos túráinkat. Az optimisták megkérdezték,hogy elküldtek-e bennünket otthonról? :D A pesszimisták messziről migránsnak véltek bennünket. Egyik szürkületi sétánk alkalmával Pista dokit az állatorvost  megrémítette a négy hátizsákos vándor látványa. Mellénk hajtott autójával,majd megállt az út szélén,és addig nem ment el, amíg jól ki nem figyelte kik is vagyunk mi? Néhány alkalommal Bandi kocsmájába is betértünk,egy jól megérdemelt jégkrémre. Az otthonosan bent üldögélő mezőgazdászok csodálkozva néztek ránk,mit is keresünk mi a férfiak e kiváltságos helyén?! Nem akarták elhinni,hogy 800 km megtételére készülünk. Kovács Józsi feleségének unokahúga már végig járta az utat,ő tudta mit jelenthet ez egy ember életében. Mivel Kovács Józsi ezt elfogadta,a többiek is elfogadták. Mikor újra betértünk a kocsmába lelkesen kérdezték: Na, ma hány kilométer volt? Ha Bagota felé mentünk Bíró Ferivel találkoztunk,ha Hajdúnánás felé mentünk újra vele találkoztunk. Fáradtan,kissé sántikálva haladtunk az úton. Mellénk ért autójával,lelassított,és mosolyogva megkérdezte: " Na beszálltok?" Jelzem az autóban nem volt négy hely. :D A legnagyobb meglepetést "nagyfejű" Kovács Jóskának okoztuk,aki mikor mellénk ért autójából kikiáltott: Úristen! Ti vagytok azok? El nem tudta képzelni kik mennek hátizsákkal, túrafelszerelésben a "dög" melegben előtte. Vannak akik megállítanak bennünket,és elmondják,hogy ők is szívesen végigjárnák az utat. Családtagjaink nagyon aggódnak,de elfogadják,és támogatják döntésünket. Volt aki megkérdezte mit várunk az úttól? A válaszunk ez: soha nem azt kapjuk az úttól,amit várunk,hanem azt amire szükségünk van.

Április 22-én hajnali négy órakor nekivágtunk az első 30 km-es közös túránknak. Persze ott voltunk mind a négyen,csak Hágen Judit művészi képeket készített a gyaloglásunkról. A szépen ébredező alföldi környezetben végig az utunk részleteiről beszélgettünk. Andorkó Marisunk tortát akar sütni nekünk,hiszen mi hárman az el caminón fogjuk ünnepelni születésnapunkat. Igazán cukiság tőle,bár vannak kétségeink a megvalósítás eszközbeli lehetőségeiről.De Mariska megmondta: " Nincsen torta születésnap nélkül! " Enni nagyon szeretünk a természetben. Berkes Marika húsos sült szalonnája egyszerűen páratlan. ( Zárójelbe teszem,hogy neki van a legjobb biciklije,a legszebb narancssárga pólója,és egy nagyon jó fej férje is! :D Gondoskodó férfi,gondoskodott a finom áfonya pálinkáról 20 km megtétele után.) Andorkó Maris, édesanyja messze földön híres pogácsájával örvendeztetett meg bennünket. Hágen Judit a megfelelő terítékről gondoskodott,én meg ott voltam,hogy mindezt leírjam. Nagyon fárasztó volt az első 28,8 km. Hazafelé szembe jött velünk Markovics József aki kedvesen megkérdezte: " Ti itt sétáltok,mi lesz a vasárnapi húslevessel?" Mondtuk neki,hogy a mi családjainkban a férfiak főzik.Nem vagyok benne biztos,hogy elhitte. Mind a négyünknek jól esett a délutáni szieszta.